Kiss József Zsolt mentálhigiénés szakember

Kiss József Zsolt mentálhigiénés szakember

Többsíkú gyökeres megújulás küszöbén. Nagy a tét; Mit, hogyan tervezzünk, teremtsünk most?

2024. március 24. - Kiss J. Zsolt

Asztrológia műhely / iskola - kezdő csoport

2024. októberében új, kezdő asztrológiai műhely / iskola indul!

pexels-photo-6806400_1.jpeg


Új, kezdő asztrológiai műhely / iskola - 2024. október

 
Jelentkezés: ezen a formon keresztül leheséges.

Az e-mailekre a jelentkezés elküldésekor külön nem válaszolunk, a jelentkezőket majd az iskola indulása előtt egy-két hónappal fogjuk megkeresni e-mailben, végleges, pontos információkkal.
Addig is, az új csoportról részletesebb információkat ezen a felületen fogunk megjelentetni, így kérjük, hogy kövessétek figyelemmel az oldalt.
Az induló kurzus árai és egyéb körülményei, ami alább nem olvasható, hasonlóak lesznek, mint a most folyó csoportnál, s ott megtekinthető, de minderről egészen pontos tájékoztatás itt a felületen, és a jelentkezetteknek külön e-mailben 2024. nyarán, tehát a kurzus indulása előtt érkezni fog, illetve közzétesszük.

A műhely szellemisége, esszenciája:
A cél az, hogy megismerd annyira az asztrológiát, a saját születési horoszkópodat, hogy egy egyre táguló ön-, és sorsismerethez juss, ami biztosítja a szeretetteljes, tudatos életvezetést a boldogság felé. 

Mindez magában foglalja az asztrológiai tradíció tapasztalati tudását, a személyiség, pszichológiai orientáltságot, a spiritualitást, így holisztikusan leképezve az embert, hogy az itt szerzett tudás mindinkább önismereti saját élményed legyen, amit be tudsz építeni a mindennapjaidba és gyakorlati szinten tudsz használni önmagad és a környezeted önébredésére, humán értékekben és az egyetemes emberi erényekben való gazdagodásra.

A műhely formája és rendje: 
7 + a vizsgázóknak 1 felkészítő tanév (szept.-jún.), havi összesen 2 egész nap óraszámban, szombat (10:00 -18:00) és vasárnap (10:00 - 18:00). Az időpontokat 2-3 hónapra előre mindig közzétesszük. A harmadik évtől kezdve a tanévek hosszabbak, 6 hónaposak lesznek (augusztus végétől július elejéig), de akkor is az órák hétvégi, illetve munkaszüneti napokon lesznek. 
A műhelyhez csatlakozni bármikor lehet, ismétlőknek, és bárkinek a saját tudásszintjének megfelelően, a mindenkori elhangzott óraanyag meghallgatásával igény szerint. Így akinek nem szükséges, az addig elhangzott hangfelvételek meghallgatása nélkül is bekapcsolódhat, aki viszont erre igényt tart, a felvételeket visszamenőleg megvásárolhatja.
Jelenleg a harmadik tanév második félévét kezdtük februárban, jelenleg a zodiákus kört, alap archetípusokat tanulmányozzuk. Aki szeretne bármikor becsatlakozni ha telefonon felhív, tudom tájékoztatni arról, hogy aktuálisan hol tartunk az asztrológiával való megismerkedésben. 
Az alkalmak hanganyagai rögzítésre kerülnek, amiket a befizetett résztvevők ingyenesen letölthetnek. Továbbá minden alkalomról lesz élő Zoom közvetítés is a beiratkozottak számára. A később csatlakozók, pedig időarányosan kiszámolva juthatnak a felvételekhez. 

Levelező, online lehetőségek: 
mindenkori óraanyagok a csoporttagok számára mindig visszahallgathatóak, és szükség esetén a rögzített képanyag is megnézhető, továbbá van lehetőség levelezői formára, azzal a feltétellel, hogy akkor is egy félévben legalább 1, de lehetőség szerint 2 hétvégén személyes megjelenés mellett. Kizárólag a tengerentúli jelentkezők számára, illetve akik másképp nem tudják megoldani, az első és a második évben megengedett az a levelező forma, minek során elegendő egy évben egy hétvégét megjelenni személyesen. A levelezők számára az hangfelvételeken kívül - amiket mindenki megkap - még online közvetítés is tartozik, ők is követhetik a műhelyeket a Zoom rendszerén keresztül. 

A műhely célja:
Ön-, sors- és világismereti "saját élmény" adása, avagy a cél az, hogy a saját horoszkópod, így önmagad működését, sorsodat, a hat év alatt teljesen megértsd, átéld, közelebb juss annak elfogadásához, teremtéséhez és tudd használni szeretetteljes és tudatos életvezetésedhez. Az "asztrológia, mint szakrális tudomány" segítségével olyan önismeretet, gondolkodásmódot és szemléletváltozást lehet elérni, amivel mindenki a saját életében sokkal hatékonyabban, kiteljesedve tud élni és haladni a szeretet és az önébredés felé. Aki pedig segítő hivatásban dolgozik, vagy fog működni, az itt elsajátított asztrológiai tudását kiegészítésképpen lehetőségében áll használni. Ezenkívül bárki, bármilyen életterületen dolgozik, illetve viszi hivatását ott már egy ilyen világlátással, önmagával és a külvilággal sokkal inkább tudatosabb viszonyba tud hatni környezetére, s a munkáján keresztül a külvilágra. Továbbá természetesen a műhely célja az is, hogy jól felkészült, lélektanilag alkalmas, kellő ön- és sorsismerettel rendelkező, esetleg e mellé valamilyen terápiás módszert is elsajátító, gyakorló, ismeretterjesztésben részt vállaló asztrológussá váljon, az aki úgy tudja, érzi, hogy ezzel van dolga. Akik a későbbiekben emberekkel foglalkozhatnak, segítségnyújtásban, sors- és önismereti klienskapcsolatban.


Az egész folyamat természetesen tartalmazza mindazt, ami az asztrológia gyakorlatban, ön- és sorsismereti, életvezetési szempontból és a segítségadásban alkalmazható. Mindennel foglalkozunk, ami az asztrológiai horoszkópból kiolvasható, és az bizonyítottan alkalmazható. Jegyzem meg, hogy a születési horoszkópunk tartalmazza a születetten hozott múltunkat, a karakterünket, a gyermekkorunk öntudatlan mintáit, a bennünk rejlő archetípusokat, a személyiségünk fejlődésének történetét, sorskérdéseinket, élet- és önismereti lehetőségeinket, feladatainkat, csakhogy a leglényegesebbeket említsem.

A műhelyen való résztvétel, ahogy maga az asztrológia használata, nem helyettesíti az önismereti saját élményt, szükség esetén pszichoterápiát, illetve bármilyen vallásgyakorlatot, vagy szellemi praxist, hanem előkészítheti, kiegészítheti mindazt. Mindezzel együtt a folyamat során - annak keretein belül is - lehetőséged nyílik önismereti saját élmény megszerzésére, erre hivatott, külön kiegészítő fórumokon és szakemberek segítségével.

Akiknek tudomásuk szerint súlyos személyiségzavaruk van, pszichiátriai, ill. ez irányú gyógyszeres kezelés alatt állnak, azoknak feltétlenül szükséges egy előzetes konzultáció a terapeutájuk, a műhely vezetője, valamint saját maguk részvételével.

Amint azt gondolom sokak számára ismeretes, jelenleg hazánkban asztrológiából, államilag elismert, hivatalos végzettséget felsőoktatási intézményben, vagy máshol nem lehet szerezni. A helyzet ez ügyben hasonlatos, mint pl. az idegen nyelvek elsajátítása esetén, miszerint sokféle nyelvstúdió, kurzus, magániskola van, de egy központi helyen lehet nyelvvizsgát tenni. Ahogy fogalmaztam, csak hasonlatos, mert az ilyen jellegű folyamatok végén Magyarországon nincs hivatalos hatósági dokumentum, illetve az asztrológia stúdiumok többségénél a képzés befejeztével szakmai elismervény sincs.
Így a jelen műhelymunka sorozat sem biztosít hivatalosan alkalmazható szakmai kompetenciát, ám valódi, ön, sors, világismereti tudást igen, amit bárki önmaga és ha ezt választja,  mások önébredésének, ismeretének szolgálatában, annak kísérésében használhat akár az általa folytatott foglalkozást kiegészítve az adott hivatás szabályainak és az aktuális törvények betartása mellett.
Ez a folyamat 7 évig, a vizsgázóknak plusz 1 évig tart, és ezt egy házi megmérettetést követően -  az eddigi gyakorlat szerint - a nálam résztvevők a rendbe beépített feltételekkel egy spirituális orientáltságú asztrológiai grémium előtt is megmutathatják magukat önismeretük és az asztrológiai jártasságuk tekintetében. Ez természetesen miután az asztrológusi tevékenység hazánkban nem számít hivatásnak, szakmának, így ez nem hivatalosan, csak magán, baráti jelleggel történik.
Természetesen ez egy szakmai grémium által validált és ugyancsak szakmai elismerésnek minősülő vizsga, amit az ezt igazoló oklevél is bizonyít.
Minderről bővebb információ: www.asztrovizsga.hu

Tematika:

  • Alapvető spirituális, "lélektani" összefüggések áttekintése
  • Az asztrológia szellemisége
  • Alapvető égimechanikai ismeretek
  • Elemtan
  • Tengelyek
  • Planéták
  • Zodiákus, alap archetípusok
  • Planéták a jegyekben
  • Házrendszer
  • Planéták a házakban
  • Fényszögtan
  • Az összes horoszkóp elem, ami a radixkifejtéshez szükséges és azok valamennyi összefüggése
  • A képlet fölállítása
  • Képletkorrekció
  • Kifejtés, elemzéstan
  • Prognosztika, eljárások, segédhoroszkópok
  • Emberi kapcsolatok, együttműködések asztrológiája (Szinasztria)
  • Pár, szülő-gyermek, testvér, barát, munkatárs, ellenfél, kapcsolatok, különféle alá-, fölérendelt emberi kapcsolatok. Pl. oktató-diák; tanító-tanítvány; főnök-beosztott; orvos-páciens
  • Általános pszichológiai ismeretek, összefüggések az asztrológia használatához
  • Fejlődés- és viselkedéslélektan
  • Szexuálpszichológia, pszichopatológia asztrológusoknk
  • Személyiségkép, zavar, elakadások felismerése a születési képletben, ezek önismereti megsegítési lehetőségei az asztrológia által
  • Egészségügyi, orvosi asztrológia
  • Mundán asztrológia

 

süti beállítások módosítása