"2012. december 21" - "Világvége.....?" - gyökeres változások kezdete? - vagy valami más?

 

Az, úgy gondolom, mindannyiunk számára világos és érzékelhető, hogy életünk során tapasztalunk és tudatosan, vagy tudattalanul, közvetlenül vagy közvetetten a boldogságot, teljességet, "egész-séget", szeretetet keressük. Ahogy vélhetően az is, hogy mindeközben vannak nehézségek, akadályok, örömök és szenvedések. Azt pedig egyre inkább észlelhetjük, hogy mostanában felgyorsultabban és mélyrehatóbb igénnyel jelentkeznek bizonyos külső-belső átalakulások. 1999-ben pedig már volt egy fontos konstelláció, amit akkor nálunk is egy teljes napfogyatkozás kísért. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy ekkorra érte el csúcspontját egyfajta világvége és csodaváró hangulat sokakban.

Most pedig 2012 lett, egy hasonszőrű módon kiemelt dátum, a napvilágra került hírek szerint leginkább a maja kultúra időszámításával összefüggésben. A naptárrendek pontosságát nem tudhatjuk, ahogy feltevések szerint megbízhatóan azt sem, hogy eme társadalom esetében mi volt pontosan ez, így például időszámítás-váltás vagy esetleg valami egyéb.....?

Ahogy az is érdekes kérdés lehet, hogy mi van akkor a többi ősi kultúra időszámításával? Mindenesetre úgy vélem, ezt nehezen tudhatjuk, legalábbis én megbízhatóan nem, épp ezért mindebből önmagában messzemenő következtetéseket sem mernék levonni. Ellenben arra jóllehet, érdemes figyelmet fordítani, hogy a jelenlegi átalakulásoknak valójában mik lehetnek az okai, és mi célból történnek (ha feltesszük, hogy van valami célja, vagy csak a mi elménknek van erre szüksége). Ezt persze úgymond "józan paraszti ésszel" is lehet sejteni. Aki pedig öntudatára ébredtebb, kellő önismerettel rendelkezik, netán spirituális praxist folytat, vagy valamely világvallás gyakorlója, akár tudhatja is mindezt. Sőt, egyenesen azt is merem állítani, hogy bizonyos jövőre vonatkozó tendenciákat is lehet látni, azon egyszerű oknál fogva is, hogyha valaki tiszta tudattal, nyílt szívvel a jelennel kapcsolatba kerül, észreveheti az abban megbúvó potenciális jövőt. S ha az erre avatott még mindehhez hozzáveszi mondjuk valamely ősi szakrális tudomány analógiás gondolkodásmódját, vagyis a dolgok összefüggéseiben, egységében való átlátásának szemléletét, és olvas egy-egy jelfigyelő rendszer kódjaiból időben és jelentéstartalomban egyaránt, az már mindehhez egy extra adalékot kaphat.

Így például ha történetesen az asztrológiát hívjuk segítségül, ami az ún. megszentelt tudományok egyike, mint világ-, ön-, sorsismereti, antropológiai rendszer, úgy ezen adott időszak feladatát, tapasztalási lehetőségeit időben, térben elég hatékonyan pontosíthatjuk. Természetesen abban az értelemben, ha hisszük az emberről, hogy önmaga létezésének tudatában lévő, tenmagára reflektáló, szabad akarattal is rendelkező, szeretetre, tudatosságra ráébredő lény, aki meglehet eleve ezért él, tapasztal, hogy mindezt be- avagy kiteljesítése.  

Az belátható, hogy "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél", ugyanis valóban idén júniusban állt össze az a konstellációsorozat, ami jónéhány évig érvényesül mostantól, és ezt már megelőzte a 2008 végén létesülő feszült planétaállás. Ekképp én azt szoktam mondani, hogy a "2012 már 2008-ban elkezdődött", de igazándiból tényleg mostantól mélyül el az az alapvető leleplező szembenézést, sok szinten szélsőségeket, válságokat is felszínre hozó, és gyökeres megújhodást megkívánó időszak, ami jónéhány évig eltarthat, és egyéni, kollektív dimenzióban kívül és belül életünk valamennyi területén érvényesül. Ilyen megvilágításban tehát van valamennyi értelme valamiféle "világvégéről" beszélni, hisz egy szemlélet, beállítódás, értékrend, ahhoz tartozó hiedelem és szokásrendszer, azok érzelmi, pszichés beidegződéseivel együtt vannak átalakulóban, ami lehetőséget ad gondolkodásunk, személyiségünk transzformációjára, így szokásaink, viselkedésünk, következésképp sorsalakítási módozataink megreformálására. Önmagunkhoz, egymáshoz és a környezetünkhöz való viszonyulásunk alapvető metamorfózisára egyfajta lelki, tudati, szellemi forradalomra, gondolkodásbéli paradigmaváltásra inspirálhatnak az eljövendő idők. Az pedig megint csak észrevehettük saját magunkon, hogy sok esetben például, amiről mondjuk 20 évvel ezelőtt valahogy gondolkodtunk, és egy problémát akkor megoldottunk, vagy épp nem tudtuk azt tenni, ma egy ahhoz hasonló helyzethez vagy ugyanolyanhoz másképp állunk hozzá, oldjuk föl, vagy épp, amit korábban nem tudtunk, most könnyedén megoldjuk.

Mi az, ami közben történt? - Eltelt egy bizonyos idő, s ezalatt szert tettünk tapasztalatra, ami átalakította személyiségünk, önmagunkra és a világra adott reakcióink egy részét. Hasonlóképp az előttünk álló időszaknak is úgy vélem, az a lényege, hogy mit tanulhatunk belőle, hogyan változhatunk üdvös irányba, hisz ha jól belegondolunk, mi más értelme lenne bármely földi tapasztalatnak, ha nem ez, hisz alapvető hajtóerőként a boldogságot, a szeretetet keressük, miközben egyébként valahol ezektől félünk a legjobban.

Mindezek alapján nézzük, hogy mik a legfontosabb átéléséi lehetőségeink akár már most, és az eljövendő években:

Az egyik kulcsszó az integráció, a kint és bent egyesítése, az egyénben, az egymással való viszonyainkban, a közösségekben. A másik a saját erőből történő  mély belső átalakulás. Úgy is fogalmazhatnám, hogy az emberi tapasztalás egy olyan szakaszába érkezett, amikor a biztonságot és a szabadságot kívül az anyagban, formavilágban, s ha belül, akkor is inkább az éretlen vagy önismeret nélküli egóban keressük gyakorta. Ez egy arányeltolódás az alapvető emberi jellemzőkhöz képest. Ezért lehet az a jelenség is, hogy a szóban forgó kérdések kapcsán örök érvényű emberi értékek merülnek föl, ezért esetenként könnyen elintézhetjük egy kézlegyintéssel, hogy ezek vallási, erkölcsi, spirituális közhelyek. Az a helyzet viszont, hogy egyfelől attól, hogy valami közhelynek tűnik, még igaz lehet. Másfelől pedig például Krisztus vagy Buddha tanításait úgy vélem, mindig szükséges az adott korszak tudatszintjére alkalmazni, s bizony egy olyan helyzetben, amikor közösségi szinten hajlamosak vagyunk a szélsőségekbe beleragadni, s abból esetleg nem fölébredni, ez különösen égető. Egyébként is hosszabb távon a szélsőségekkel való túlzott azonosulás, és a középpont megtalálásának a hiánya jelenthet veszélyt. Ekképp például akár a megátalkodott önérdekű materializmus, vagy az ettől lényegileg nem különb, ugyancsak önismeret és tudatosság hiányából fakadó ál-spiritualitás. Ami történik, nem jó vagy rossz, s nem bűn, hanem az emberi tapasztalásnak egy ilyen szakaszában járunk, természetesen tudva azt, hogy ebben a folyamatban mindennek azért megvannak a maguk következményei, amikkel számolnunk kell.  Olyan ez kicsit, mint amikor vezetni tanulunk, s nem tudjuk még folyamatosan irányban tartani az autót, s persze akkor is, amikor már gyakorlott sofőrök vagyunk, olykor elbóbiskolva vagy nem az útviszonyoknak megfelelően vezetve épp megcsúszhatunk, padkát foghatunk, netán átléphetjük a felezővonalat. Ami pedig most kialakult helyzet, ahhoz vélhetően mindannyiunknak köze van, mert különben nem most élnénk, nem érzékelnénk, vagy éppenséggel nem jelentene problémát. Az persze, hogy miként érthető ez a köz, azt mélyebb önismereti, spirituális vizsgálattal tárhatja föl mindenki a maga szintjén, ahol épp most a tudatosulásban tart. Alaposan megvizsgálva rájöhetünk, hogy ezen változások tünetei tapasztalhatóak a gazdasági, társadalmi, politikai, pszichés állapotunk vagy éppen a természettel való viszonyunk nehézségeiben. Persze a Földnek, az éghajlatnak, a földtörténetnek vannak természetes folyamatai, amik egyébként egy mélyebb összefüggés alapján tükröznek bennünket is, s ennek az időbelisége kölcsönhatásba kerül vagy épp interferálódik az emberi tevékenységekkel. Adott lelkiállapotunkból eredő viselkedésünkkel, szélsőséges értékrendünkkel pedig a naturát is radikálisabb válaszreakciókra "késztethetjük". Amikor tehát tapasztaljuk a válságokat, átalakulásokat, gátakat, kicsiben és nagyban, szűkebb és szélesebb körben, gondoljunk arra, hogy ezek egy közös átalakulást hozó folyamat elemei, amiknek részei és bizonyos módon teremtői is vagyunk. Itt az erők egyensúlyukat keresik, rólunk is szólnak, s mintegy a lelkünk bölcsessége, az elfojtott, nem ismert tudattartalmaink nyilvánulnak meg a jelenségekben. Jusson eszünkbe ilyenkor, hogy például egy-egy természeti katasztrófának, ahogy magánéletünkben egy-egy krízisnek, milyen, akár kegyelmi szerepe lehetett és lehet, ha hajlandóak voltunk, vagyunk a valósággal ilyenkor szembenézni, például úgy is, hogy ilyenkor olyasmit is megteszünk, amit egyébként nem, illetőleg korábban meg nem nyilvánított értékes érzések szabadulnak fel. Amit átélhetünk majd, az a létezés egyetemes kincseit inkább tagadó, némileg elembertelenedett világrend lebontása és egy új építése, persze a jelenkor emberének kulturális, értelmi, érzelmi intelligenciabéli jellemzőit figyelembe véve. Ilyen vonatkozásban mondhatjuk, hogy egy hiedelem, gondolkodás és szokásrendszer alapján beágyazódott értékítélet nyomán működő világnak kezd az ideje lejárni, amiből persze az is következik, hogy azoknak a struktúráknak, külső manifesztumoknak, amiket mindebből fakadóan létrehoztunk, szükségszerűen át kell hogy alakuljanak, illetve át kell formáljuk azokat.

Pontosan ezért kell a tudomány, gazdaság, politika, a társadalom vonatkozásában mélyreható változásokat végrehajtani, és ezért láthatunk ezeken a területeken is megújhodást, forradalmat, reformokat, válságokat, vagy épp átmeneti stagnálást.  Egyébiránt eleve kóros, vagy idejétmúlt beidegződésekhez is ragaszkodhatunk, még ha érezzük, tudjuk is azokról, hogy rosszak, egyszerűen az egónak pusztán a változástól, a valódi szeretettől való félelme okán.

Mit is tehet leginkább eközben és ezért az egyén? Először is talán érdemes elmélkedni mindazon, amit eddig leírtam, és azt mindenkinek a saját belső, külső tapasztalásaival és megérzéseivel egyeztetni. Megkeresni magunkban azokat a szellemi tartalékokat, amik alapján ilyen szemüvegen keresztül is nézhetjük, ekképp is megélhetjük a körülöttünk zajló folyamatokat. Másodszor pedig azt a feladatot, ami egyben egy emberhez méltóbb élet lehetősége, a saját életünkben egyre inkább igyekezni megtenni. Mondjuk azáltal is, hogy felismerjük és törekszünk arra, hogy a szabadságot, a felelősséget ne egyoldalúan a külvilágra helyezzük és ott keressük, ami által egyébként kiszolgáltatottá és/vagy manipulátorrá válhatunk. S ne csak az anyagban vagy az önismerettel át nem világított egóban, azaz annak félelmeiben, frusztrációiban, öntudatlan vágyaiban keressük a kiutat. Éppen az utóbbiak megismerésével, átdolgozásával, tudatossá tételével lelhetjük meg a belső megoldásokat, amiből inkább érdemesebb cselekednünk és reagálnunk a külvilágban. Ám gondoljunk csak bele abba, hogy a sors, természet, isteni törvények, önvalónk bölcsessége, elfojtott tudattartalmaink dinamikája amúgy is megidéz magunk körül olyan eseményeket, ami a változtatásra, önreflexióra, ha épp máshogy nem, akkor fájdalmasan rákényszerít. Ami zajlik, és egyre inkább kibontakozik, az egy lelki értelemben, hosszabb távon pedig fizikai vonatkozásban is egy élhetőbb korszak születése, transzcendens segítség, belátás, kegyelem, kemény belső pszichés, személyiségmunka, spirituális nyitottság, gyakorlás, és bizony külső és belső kényszerek, olykor szenvedések okozta tapasztalás, tanulás által valamennyi síkon.

Képzeljük el, hogy az emberiség egy nagy közös házban él, ami már felújításra szorul, és egyes helyiségekben tartózkodnak olyanok, akik már a hajszálrepedéseket észrevéve jó előre tudják, hogy idővel renoválás szükséges. Aztán vannak olyanok is, akik az épület bizonyos részeit már le is bontanák, hisz világosan látják annak sürgető mivoltát, és akár egy buldózeresnek fizetnének is ezért. S persze akadnak olyan lakótársak is, akik megvárják, míg rájuk szakad a plafon, vagy éppenséggel az omladozó falak láttán sem hajlandóak mozdulni, saját túlélésüket is veszélyeztetve. Mindahányan sokféle tudatszinten leledzünk, ám ami kint és bent most vélhetőbben intenzívebben az átalakulásra sarkall, mindenki a saját tudatállapotának megfelelően reagál erre, s mindebben bármelyik ponton ott rejlik a felébredés lehetősége. Emlékezzünk arra az örök érvényű igazságra, hogy olykor az utolsókból lesznek az elsők, máskor pedig fordítva. Ami most jobban elindul, az egy természetszerű, szükséges, üdvös folyamat, amiben a sors, szellemi, lelki, fizikai törvényszerűségekkel kölcsönhatásban a szabad választásunkkal, szándékunkkal mi is teremtünk, és végső értelemben mindez a szeretetért, a tudatosulásért való, tehát jó. Mi több, a közeledő idők egyre inkább lehetőséget biztosítanak arra, hogy a teremtő tudatunk és erőink mindinkább megnyilvánuljanak, nyilván ezzel párhuzamosan megnövelve a felelősségünk súlyát is. Természetesen a szeretetet és szabadságot keressük, de tudhatjuk, hogy ennek ára, olykor fájdalma van, és megkívánja az énünk részbeni átalakulását, ?halálát?, amitől félni szoktunk. Nem is beszélve arról, hogy maga a szabadság óriási felelősség, ám ha rájövünk, hogy sokminden, amiről eddig azt hittük, hogy tőlünk független, nincs vagy csak kevés közünk van hozzá, és bizonyos értelemben marionett-figurák vagyunk, ráébredhetünk, hogy ez nem egészen így van, ami egy jó hír. Más dolgokban pedig amit nem tudtunk elfogadni és meghatározott számunkra, azokban pedig nagyobb alázatot tudunk gyakorolni. Mindebben segíthet az elkövetkezendő időszak, ahogy abban is, hogy végre tudjuk hajtani önnön lelki, fizikai túlélésünk érdekében a mélyrehatóbb személyiségváltozást. Ennek megnyilvánulása lehet az is, hogy például az egyénnek egyre időszerűbb már felnőtté válni a társadalmakban, vagyis önmagáért is felelősséget vállalnia, mert csak így képes szabadságával élni, s mondjuk egy demokráciát működtetni.

Amilyen helyzetben most vagyunk, ahelyett hogy megítélnénk vagy száműznénk magunkat a jelenből azzal, hogy mi lett volna másképp, vagy majd épp a jövőben jobb lesz, inkább érdemes azt megnézni, hogy milyen öntudatlanabb, szeretetlenebb döntések, függések nyomán kerültünk éppen olyan léthelyzetbe, amiben vagyunk. Megtalálva például ebben a felelősségünket reális szinten, lehetőséget adva ezzel arra, hogy a szabadságunkkal éljünk. Üdvös lehet megnézni, hogy a személyiségünkben milyen átalakítandó, tudatosítandó, elfogadandó, felnevelendő részeink vannak, ami ahhoz szükséges, hogy ne egyensúlytalanul, vágyaink, intellektusunk, ösztöneink, akaratunk hajtson, s ennek nyomán a külső tényezők használjanak bennünket, hanem mi működjünk azokkal együtt arányosan, és a ránk bízott talentumokkal pedig tudatosabban és együttérzőbben bánjunk. Érdemes észrevenni, hogy amivel a külvilágban találkozom, és nehéz nekem átélni, fáj, mire lehet jó nekem a lelki épülésem szempontjából, vagy éppen miként adhatok másoknak lehetőséget az emberi felemelkedés vonatkozásában. Ami zavar, amin megakadok, amitől félek, ez az időszak jobban megtaníthat arra, hogy mindebben észrevegyem, hogy miként tükröz engem, hogyan van mindehhez közöm, s bizony így értendő a kint és a bent egyesítése, amit már említettem. Amikor például agresszív vagyok valakivel, és ez a másikban is erőszakot szül, meglehet, tanácsos észrevenni magamban és a másikban azt a sérült részt, kétségbeesetten síró kisgyereket, aki fél és túlzott erővel reagál, és eközben magamban vagy éppen a másik ?kicsijével? igyekezni felvenni a kapcsolatot. Hisz bármely akadály valójában, ha jól megnézzük, könnyen lehet azért van, hogy okuljunk belőle, kiteljesedjünk általa. Láthatjuk, hogy a konfliktus, krízis kihozza az ember kreativitását, rejtett tartalékait, hiedelemrendszerének, személyiségstruktúrájának időszerű átalakulására késztethet, ami egyben megszülheti a valódi megoldást egy konkrét helyzetben, és valójában az erkölcsi, szellemi gyarapodást, adott esetben és hosszabb távon pedig már a hatékony fizikai túlélés módozatait.

Magyarán bármi is történik, ha meglátjuk benne, hogy ilyen értelemben, amiről eddig írtam, hogyan válik javunkra, úgy egyre inkább összhangba kerülhetünk az idők szavával, és akár előmozdítói, segítői, példaadói is lehetünk mindannak a tanításnak, ami most időszerű. A szabadságunk és fejlődési lehetőségünk így tehát abban áll, hogy a megpróbáltatások előtt, közben vagy akár után, felébredünk-e, és hozzáállásunkon, motivációinkon, amik létrehozták magát a helyzetet, és az arra való reakcióinkon tudunk-e változtatni, mindazt nemesebbé tenni. S elvileg ezt bármikor megtehetjük??


Kiss József Zsolt

asztrológus, szerkesztő