Blog

Lehetséges jövőnk - merre tart az emberiség IV. rész

on .

Ami asztrológiai szempontból - véleményem szerint - már a tavalyi év végén elkezdődött és néhány évig tart. Jelentős változás, átalakulás kezdetének fordulópontjának tartom az előttünk álló éveket, ami létünk természetéből fakadóan két arcát alapvetően mutatja. Ettől persze még sokféleképpen fogjuk látni és megélni, mintha egy különböző fényekkel megvilágított emberi fejet fotóznánk, egyik és másik profilból. Ugyanis különféle tudatszinten, haladásunk során - noha egy forrásból jövünk, s egy felé tartunk -, más-más tapasztalat áll mögöttünk, úgy ahogy a testre is többféle fény-árnyék vetül, ami ugyebár a fotózott személytől függ és a beállítások is változhatnak. Így, mi is sokféle árnyat és fényt vetítünk, a valamilyen mértékben valós belső és külső megéléseinkre, eseményekre.

Ami számomra mindebből bizonyos és korábbi cikkeimben már leszögeztem, hogy egy olyan időszak - jó esetben - tudatos tapasztalása áll előttünk, ami amúgy is az emberlét misztériuma, vagyis a tudatállapotunktól függően ellentétesnek megélt pólusok közötti eligazodás, abban a középpont megtalálása, amely a teljesség felé vezethet, amiért valójában itt vagyunk a földi világban, akár épp tudomásunk van róla, akár nem. Ennek a folyamatnak persze van egy fájdalmas, szenvedéssel teli oldala, amit ha úgy élünk át, hogy megtanuljuk belőle a leckét, úgy szabadságot, szeretet, "boldogságenergiát" termel és van egy eleve felemelő, kegyelmi vetülete, ami akár direktebb módon kisebb megrázkódtatásokkal vagy bármiféle úgymond rossz tapasztalat nélkül a teljesség, az önvalónk a világ végső természete felé segíthet. Másképp szólva az önkéntesen fölébredő külső és belső világunkat időszerűen megújító reformfolyamatok, a külvilág tényezőinek hatására elinduló újítások és a súlyosabb válságok, sorscsapások krízisek kikényszerítette megoldáskeresés, olykor tehetetlenség, sűrített, idő- és térbeli forgatókönyvét tartom valószínűnek kirajzolódni a következő években. 

Én magam ebből fakadóan egy új világrend, emberi együttélés önmagunkkal és közvetlen tágabb környezetünkkel, a kozmikus törvényekkel való új viszony megszületésének folyamatát látom, ami egy gyökeres motiváció, indítékbéli gondolati, akarati, érzelmi, ezáltal gondolkodás- és szemléletbéli, és így értékrend változás ígéretét hordozza magában. S mint minden szülés, jár egy vajúdási folyamattal, fájdalommal, örömmel, kockázattal, persze egy felemelő, de egyben - attól függ, honnan nézzük - kegyetlen tapasztalással hiszen olyan szülési folyamatot még senki sem látott, amit vissza lehetne fordítani, s aminek valamilyen akár elvi vagy csekély kockázata ne lenne az anya vagy a születő gyermek egészségére, életére nézve.

Ám, ha kicsit önironikus és keményen cinikus vagyok, akkor azt is mondhatnám, hogy minden gyerek megszületik csak nem biztos, hogy az anya, a gyermek életben marad, avagy, ahogy szokták mondani "minden repülőgép leér valahogy" s persze nem mindegy, hogy hogyan. Ha viszont mindezt nagyobb távlatokban nézzük, akkor már nem is olyan tragikus, hiszen az életek, karmikus tapasztalás, a végtelen tudat ébredésének folyamatában ez is egy bekezdés.

Viccesen tanítványaimnak szoktam mondani, hogy ha "beledöglünk", akkor is boldogok leszünk, avagy a boldogság és a teljesség felé haladunk. Mindebből számomra az következik, ha valaki akár már a mostani időszakot válságnak, krízisnek, katasztrófának éli át, illetve az elkövetkezendőket, akkor tudja, hogy ez azért történik, mert megkaptuk a lehetőséget, elérkezett az ideje, hogy egy emberibb, az ember feladatának sokkal inkább megfelelőbb és méltóbb módon éljünk.

Azért persze ne feledjük, hogy sem a fölemelő tapasztalatokba, sem a "lehúzó" jellegű szenvedésekbe ne ragadjunk annyira bele, avagy ne ragadtassuk el magunkat, hanem megélve, azokat tudatosítva haladjunk tovább.

Ha meg akarod érteni, hogy minden, amit a világban most széthúzó, romboló tendenciának vélsz fölfedezni, ami szerinted szélsőség, túlzás, mértéktelenség, avagy kifejezetten rossznak, netán "gonosznak" vagy sötétnek mondott, akkor tanácsolom, vizsgáld meg tudatosabban környezetedet, s annak tükrében magadat. Ezekben a struktúrákban biztosan föl fogod fedezni ezt az árnyékot, sötétséget, ami nem más, mint a saját öntudatlanságunk, szeretetlenségünk.

Egy ember megszületik egy karmikusan hozott kondicionáltsággal, ennek megfelelően "viselkedik" közvetlen környezete, ami kisbabaként, illetve gyermekként alapvetően megformálja személyiségének alapjait. Ezzel a személyiséggel felcseperedik, szocializálódik, közben elkezd reflektálni önmagára, tudatára ébredni a sorsára, s arra, hogy annak végül is alakítója önmaga. S bizony jönnek a problémák, az elakadások, szenvedések. Álljon itt erre egy példa.Főhősünk az üdvösebb variációt éli, miszerint a belső kínnyomás külvilággal való kapcsolatából fakadó szenvedések önvizsgálatra, önébredésre késztetik.

Elkezdi megérteni szülői hátterét, gyermekkorát, családi tudattalanját, s e mögött látja kirajzolódni karmikusan hozott tendenciáit, úgy is mondhatnánk sorsát, "sorsfeladatát", s rájön arra, hogy mindezért ő maga a felelős, hiszen ő hozta létre, s tenmaga képes ezt föloldani. Felnőttként rálát arra, hogy történetesen az ő esetében, mint ahogy egyébként minden más esetben is, szülei a maguk módján szeretettel, jó szándékkal, álltak hozzá és nevelték, ám úgy amilyen tudatszinten ők álltak. Ám ez a "szeretet" lehet öntudatlan volt, s mint tudjuk, akkor ez valójában nem szeretet, s azt is, hogy hiába van meg a jó szándék, ugyebár "a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve" és bizony mindenkinek be kell járnia a saját poklát. S ha már az idézeteknél tartunk: "Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni." (József Attila)

Alanyunk tehát önébredése során rájön arra, hogy például a szüleit öntudatlanságból fakadó sötétség vezérelte az ő neveltetésében, ami az ő személyiségének, ezáltal élete megélésének alapjait képezték és képezik a mai napig. Sőt mi több, felnőtt korában, élő szülein azt is látja, hogy az ő látásmódjuk, hozzáállásuk, struktúrájuk, önismeret híján jottányit sem változott. Így tapasztalhatja, hogy az öntudatlanság olyan, mint egy mocsár; vagy éppenséggel egy hínárszövevénnyel telített tó - legalábbis egy bizonyos széles dimenzióban tekintve - amiben ha az ember csak úgy tapicskol, vagy kapálózik, anélkül, hogy rájönne tudatosan a megfelelő viselkedésre, avagy  "a dolgok nyitjára" csak egyre mélyebbre kerül.

S főszereplőnk körülnéz a világban és hümmög: igen. Amikor azt nézem, hogy a környezetszennyezés, a háborúk, a gazdasági, erkölcsi, pszichológiai, társadalmi válság mögött szélsőség, mértéktelenség, öntudatlanság áll, s mindennek a gyökerére vagyok kíváncsi, akkor csak nézzem meg az egyes embert. Például közvetlen környezetem öntudatlan struktúráit. Nos, ugyanez az öntudatlanság vagy sötétség irányítja a nagy forgatókönyvet, egészen pontosan az egyes egyediből indul és hatványozódik. S való igaz, nincs szörnyűbb átélés rálátni a föl nem ébredtség szenvedésére, ami jó esetben nem elutasítást, hanem együttérzést ébreszthet bennünk.

Igen, az előttünk álló időszakban a nem tudás "dagonyája" eredményezhet még nagyobb szenvedéseket, s tényleg a válogatott kínok egyike megélni (persze tudva, hogy mindez az részem is, és felelős is vagyok érte) azt a folyamatot amikor a föl nem ébredtség még lefelé húzó örvényben mozog; mint ahogyan a kádban, ha kihúzzuk a dugót, lefelé menő spirálban áramlik a víz. Ilyenkor bizony a kollektív fölhalmozott karmikus nem tudás avagy sötétség, akár olyan arcát is tudja mutatni, minthogyha önmagába létező pl. "gonosz" volna, pedig nem.

Olyan ez, mint a nagy Univerzumban a fekete lyukak dinamikája; mint tudjuk, léteznek olyan területek a Világegyetemben, ahol a fény, az anyag és az energia elnyelődik a végtelen sötétségben. Hát ilyen fekete lyukak tudunk mi is lenni és tudjuk létrehozni a kollektíven örvénylő sötét foltokat létezésünkben, ám ha elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal akár úgy is, hogy ezért valaha, vagy akár most nem mi vagy egyénileg bármelyikünk a felelős illetve felelősök, akkor aligha tudjuk mindennek a megoldását egyáltalán megközelíteni.

Egyszóval az előttünk álló - szerintem - nagyon szép szülés egyetlen veszélye az öntudatlan beleragadás, ami mint mindig is benne volt az emberlétben, csak nagyobb kaliberű transzformációs időszakokba ahol többet lehet nyerni, mivelhogy nagyobb a tét, úgy természetesen a bukás lehetősége is talán tetemesebb mértékű lehet. Ámde visszakanyarodva még szereplőnkhöz, amikor eljutott oda, hogy mindazt amit közvetlen közegében és személyiségét formáló tényezőiben fölfedezett elkezdte megkeresni, fölismerni önmagában azt elfogadni - fájdalmas folyamat eredményeképpen - úgy elkezdett saját maga árnyoldalával együttérezni, megbarátkozni, s ilyen módon a külvilágban tapasztalható sötétséget is elkezdte tudni megszelídíteni. Ez pedig azt jelentette, ami a lényeg, hogy a nem tudás, az árnyék, elfogadásával, annak átvilágítása által már kevésbé ragad bele. Így tovább tudott haladni, abba a fejlődési irányba, amiről most beszélünk. Azt gondolom, ez az egyetlen esélyünk. Egyben kötelességünk és felszabadulásunk kulcsa is, nemcsak most, hanem mindig.

S ha már a jövőt említettem, mint mindig most is szeretnék abból a szempontból is aktuális lenni, hogy feleljek az általam akár indirekt módon is érzékelt fölvetésekre, kimondott vagy kimondatlan kérdésekre a témával kapcsolatosan. Én magam és rajtam kívül még sokan, ugyebár nagy jelentőséget tulajdonítok az elkövetkezendő éveknek reformok, megújulás, változás, akár fájdalmas átalakulás formájában. S bizony erre mondják az ebben kétkedők, hogy azok az asztrológiai konstellációk, amik valóban nagyobb kaliberűek és egymás után következnek, korábbi megnyilvánulások alkalmával nem jeleztek eget, s földet rengető külső és belső eseményeket, illetve amikor volt is ilyen, azt nem ezek, és ilyen típusú asztrológiai események mutatják.

Bárki, aki már középszinten is elsajátította eme szakrális tudományt, ugyanezeket "meg tudta volna jósolni". Ez utóbbinak a válaszadás szempontjából azért is van jelentősége, mert ha ezek a konstellációk nem lennének nagy jelentőségűek, akkor egy átlag szintű asztrológiai tudással végképp nem lehetett volna mindezt előre prognosztizálni. Az emberi tudat úgy ahogy az ember tapasztalásának az eszközrendszere is folyamatosan fejlődik és változik, hogyha például valaki azt mondja, hogy a Szaturnusz és az Uránusz oppozíciójának mondjuk semmi köze nincs teszem föl a jelenleg tapasztalható és kialakulóban lévő gazdasági válsághoz, merthogy pl. '29-ben nem volt ilyen, akkor az előbbi álltásokra mindenképp fölhívnám a figyelmet; vagyis a világ változik. S azt gondolom, hogy az asztrológia arról szól, hogy az analógiákat nézzük és értsük.

Így például a Szaturnusz mindig is jelentette az anyagvilágot, annak próbatételét illetve abban lévő biztonságunkat. Az Uránusz mint a Merkurius felsőbb oktávja, egyáltalán amióta azt használjuk és integráltuk a felsőbb tudatunkba, pedig jelenti a megújulást, a reformot, a forradalmat, s mindent ami kicsit virtuális és illúzió.

Nyilvánvaló, hogy mivel más volt az ember átélő tapasztalásának arzenálja mondjuk 100 vagy 200 évvel ezelőtt, és más most, így nem tartanám célszerűnek, ha olyan módon vizsgálnánk konstellációkat, hogy előveszem a történelemkönyvet meg az Efemeridát, majd összehasonlítom, hogy most milyen konstelláció van, és ez a konstelláció, ami éppen 200 éve volt, mit hozott. Ebből kispekulálom, hogy jelenleg mit jelezhet eseményszinten, vagy éppen negligálom, hogy azt biztos nem hozhatja. Egyszóval szerintem a dolgok velejét az analógiás összefüggéseket kell néznünk. Én pl. annak ellenére, hogy mindig is hangsúlyozom, nem tartom fontosnak dolgok eseményszintű prognosztizálását, hanem a mögötte húzódó tanítást és leckét, merthogy vélem ez elsősorban az asztrológus feladata, azért írtam és jelentettem ki több ízben, amikor a Szaturnusz-Uránusz oppozíció elkezd orbison belül kerülni, bizonyára a pénzpiac lesz az egyik legfontosabb terület, ami bejelez.

Ezt nagyon egyszerű asztrológiai analógiás asszociációval vezettem le; ma az emberek és az emberiség jó részének biztonságát a pénz jelenti, mint eredetileg értékmérő, aminek a megteremtésére és elosztására ma már igencsak rafinált, kifinomult részletekbe menő és bonyolult módszerek állnak rendelkezésünkre. Ez a pénz és pénzmozgás legnagyobb része ma a világon virtuális, informatikai rendszereken keresztül zajlik, így nem kellett hozzá túl sok agymunka, hogy rájöjjek ebben a feszültségben ez a folyamat így pattanásig húzott húr nem sokáig mehet tovább, lásd Szűz Szaturnusz, amivel bejön a karmikus szükségszerűség - mint kis karma háza analógia - az ezért való keményebb megdolgozás, reális alapok megteremtése. S hogy az idealisztikus részt képviselő Halak Uránusz, ami egy instabilabb helyzetben áll a Szűz Szaturnuszhoz képest, bemozdítja az illúziók lelepleződését, hisz mint tudjuk maga a felhalmozott tőke jó része is virtuális.

Ekképpen el is érkeztem a 2009-es év fő konstellációjához , hiszen a továbbiakban az idei évről, mint előttünk álló tapasztalási lehetőségekről szeretnék értekezni: asztrológiai szempontból ezt számomra két esemény jelzi, az egyrészt most már véglegesen a Bakban előrehaladó és közben még többször retrográdba forduló Plútó, és a Szaturnusz-Uránusz oppozíciója a Szűz-Halakban, hiszen a kardinális szembenállás már a 2010-es esztendőben teljesül. Természetesen még más fontos asztrológiai események is lesznek ebben az évben, azonban én mundán értelemben az előbb említetteket érzem a legfontosabbnak.

A szakmai igényű olvasók számára azért fölvillantok néhány szempontot, ami legalábbis nekem eszembe jut arról, hogy miket érdemes megvizsgálni ez ügyben. A Bak Plútó esetében természetesen azt, mi volt a feladata a Plútónak a Nyilasban, milyen körülmények között történt a végleges belépése a Bakba, illetve a visszalépése a Nyilasba, majd az újra átlépése, mi volt az utolsó legfontosabb hozott fényszöge, milyen fényszögeket kap ebben az évben, s ad, avagy néhány fontos órahoroszkóp, mint segédhoroszkóp megtekintése, amiben a Bak Plútónak a fent említett mozzanatai vizsgálhatóak.

 A Szaturnusz-Uránusz oppozíció esetében fontosnak tartom az egzakt oppozíciók - ebbe azért beleérteném a 2008-as első szembenállást is - órahoroszkópjait Budapestre nézve, a Szaturnusz utolsó, az Uránusz utolsó kapott fényszögeit, jegybe való belépését, annak szakmai vizsgálatát különböző szempontok szerint, hogy ez évben a szembenállások közül vélhetően melyik lehet a legerősebb. S mindehhez hozzátenném azt, hogy természetesen prognosztikában mindig időfolyam összefüggésében gondolkodunk, ezért érdemes visszatekinteni a Szaturnusz-Uránusz együttállására, anno 1988 őszén, megfigyelni azt, hogy ehhez képest most hol tartunk. Valamint az egész ciklust illetően pl. az öt oppozíció közül figyelmet fordítani arra is,- s ebben már benne van a Mérleg-Kos szembenállás, hogy melyik az, ami az események és a feladat csúcspontját jelentheti tapasztalás szinten, valamint azt is, hogy amikor a Nyilasban randevúztak, ahhoz képest, mennyit haladt az Uránusz és mennyit a Szaturnusz, és ennek milyen hozadéka volt. S nyilvánvalóan, akit érdekel, ezeket a konstellációkat más földrajzi helyre is rávetíthetjük, és természetesen még további kritériumok szerint is megvizsgálhatjuk, amikről én vagy nem tudok, vagy nem jutott eszembe.

Végeredményben azért én úgy hiszem, a tisztelt olvasótábor jó része inkább arra kíváncsi, hogy egy-egy asztrológus, mint égi tolmács - független attól, hogy milyen módszerek, megközelítések alapján vizsgálódik -, összességében milyen eredményt hoz ki az aktuális konstellációkból. Először is azt gondolom, hogy egyszerűen tovább folytatódik, mind a Szaturnusz-Uránusz oppozíció, mind a Bak Plútó tanítása mint megújulás, reform, illetve válság oldalról is fokozódik a helyzet, ez utóbbinak súlyossága, tragikussága vagy akár szenvedésfoka és látszólag értelmetlen veszteségei pedig aszerint alakulnak, hogy mennyit tudunk ebből tudatosítani és vagyunk hajlandóak önként átalakítani.

 A Szaturnusz-Uránusz oppozíció esetében mondhatjuk, hogy 2008 őszétől és még az egész 2009-es évben a lebontó szakaszban vagyunk, hiszen a változó Halak-Szűz tengely a már időszerűtlen és a meg nem értett polaritás mértéktelenségéhez és szélsőségéhez kapcsolódó gondolat-, hitrendszereket és szemléletmódokat feloldja, lebontja, mint Síva minőség, ami még több az elengedés, az újragondolás feladatát jelenti ez, és persze ezt fokozódó bizonytalanság szorongás, adott esetben a fejvesztett kapkodás vagy pánik kísérheti. A nagyobb akarati feszültség vagy éppen határozottabb tettek mezejére lépés majd a Kos-Mérleg tengelyben lesz aktuális. Ami már a 2010-es év tárgyköre. 

A Bak Plútó esetében pedig talán az egyik legfontosabb az hogy mindazok a belső és külső dolgok lehetőségek feladatok, amik késztettek bennünket már a tavalyi év elején, illetve eseményszinten ízelítőt kaptunk belőle, azok most már ténylegesen elindulnak, illetve az ez év derekától kezdődő retrográd mozgással az újragondolás és újrarendezés fókuszába kerülhetnek. Mindennek kivonatolásaképpen egyébként én inkább egy "művészi rajzot" és összképet szeretnék nyújtani, mintsem analitikus elemzést.

Először is kezdem a dinamikai részével. Ennek a tapasztalási ciklusnak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy fölpöröghetnek körülöttünk az események, ami egyfajta belső idegességet válthat ki, illetve jobban eluralkodhat rajtunk a bizonytalanság, talajvesztettség érzete. Érdemes fölkészülnünk arra az időszakra, gondolom ebből még a 2009-es év is csak tréning, Ez valójában azt jelezheti, hogy nem szükséges mindenre azonnal rámozdulnunk, sőt! A legfontosabb ebben az évben, hogy a biztonságunkat, a szabadságunkat és a felelősségünket ne egyoldalúan csakis kívül, a külvilágban keressük, arra ruházzuk, vagy mástól várjuk, hanem magunkba találjuk meg és sokkal inkább vegyük kezünkbe sorsunk irányítását.

Miután az emberi lét amúgy is meglévő polaritása avagy a tudatunk, lelkünk meghasadt tapasztalása most még jobban kiéleződik az ég és föld, avagy a szellem és anyag, a ragaszkodás és változás feszültségében, nagyon fontos lesz a középpontunkat megtalálni.

Most ez még nehezebb lesz, de pontosan a felmerülő belső szorongások, félelmek, talajvesztettség-érzet és külső válságok illetve megújulási kényszerek, késztetések paradox módon épp ebben segíthetnek. Hiszen még inkább ráirányítják a fókuszt erre a feladatra.

Ha egy szimbólumot akarok találni erre az évre, akkor azt gondolom a legszerencsésebb most a búgócsiga hasonlat, amit fölpörgetünk és bizony, ha annak perifériájával azonosulunk, akkor igencsak elszédülünk, de ha beállunk a tengely középpontjába, ami valójában mozdulatlan és képesek vagyunk bármerre fordulni, bármerre nézni és szinte bármihez alkalmazkodni.  

A külső áttételes kontroll elengedése mindenképp időszerű, ehelyett a belső világunkban lévő józan, reális önkontroll kialakítása lesz a megoldás. Hisz vélem, hogy ez az esemény-forgatókönyv pont erre is igyekszik ráébreszteni. Mindeközben persze ne felejtkezzünk el a Bakban járó Plútóról hisz az utóbbi mondatokban elsősorban a Szaturnusz-Uránusz oppozíció lehetséges üzenetét fejtegettem, ám a kettő szorosan összefügg. A Bakban járó Plútó lélektanilag a dolgok lényegi esszenciájának a megtalálását a mélyre hatolás által s az ezen keresztüli lélektani felnőttség létrehozását és mindebből fakadóan a felelősségteljesebb érettebben, tudatosabban irányított, ha úgy tetszik kontrollált rendszerek, struktúrák megteremtését kívánja meg és hosszabb távú felelős, lényegre törőbb stratégiák kidolgozását, mind egyéni, mind közösségi szinten a társadalmi együttélést túlélést, energiák, anyagi javak, megtermelésének, elosztásának visszaforgatásának szisztémájában.

Ez nagyon sok mindent érinthet, mint szükséges, gyökeres változást hosszabb távon, ami a Bak Plútó analógiájához tartozik. Azonban a lélektani támpont ennél fontosabb, hiszen minden innen indul ki, mert úgy tudjuk kezelni a külső válságokat illetve úgy nem jönnek létre bizonyos nehézségek, hisz a Szaturnusz-Uránusz oppozíció által megkívánt változtatások, amiről az imént írtam, csakis egy éréssel kezelhetőek. S lám, milyen csodálatos a világrend, ez a két konstelláció, mintegy támogatja egymás tanítását.

Ráadásul már amúgy is az a probléma már évtizedek óta, hogy éretlen társadalmakban élünk, pont ezért van most érték- illetve ilyen vagy olyan krízis, mert az egyén nem akar felelni önmagáért, felelősséget vállalni tetteiért kellőképpen a csoportban vagy a közösségekben és éretlen szintén felelősséget hárító vezetőket választ magának. Mindez most visszacsaphat hiszen a vezetők felelőtlensége vagy tehetetlensége már nem megy tovább, de ugyanúgy a társadalomban az egyének mesterségesen önmagát gyermekszerepben tartó magatartása sem, ami persze az általa választott vezetőknek is érdeke volt eddig, s ez egyfajta kölcsönös szimbiózis, amiről írtam a globalizált társadalom, az öntudatlan egyén által fenntarthatatlan demokrácia kapcsán.

Azt gondolom, hogy mindezt először is szükséges megtennünk a saját személyiségfejlődésünk aktuális szakaszában, ami érinti a hozott hiedelmeinket, kondícionáltságainkat, így akarati, érzelmi, gondolati ösztönműködésünk nem elfojtását, hanem tudatos vezetését, kifuttatását, transzformálását, esetleg ha sikerül szublimálását, ami akár jelenthet önismereti, személyiségfejlesztési munkát, saját élményt önmagunk működésének akár gyermek- vagy magzati korba, netán fogantatás idejére vonatkozó tudatosítását, saját személyes családi tudattalanunk működésének átvilágítását és bizonyos hozott, akár genetikusnak mondott avagy karmikusan eredeztethető tendenciáink még tudatosabb elfogadását.

Ezáltal úgy tudunk reagálni, felelni és kölcsönhatásba kerülni közvetlen környezetünkkel, hogy azok szereplőinek is nagyobb esélyt adunk a fejlődésre, miközben mi magunk is épülünk ezáltal a közösség a társadalom kisebb egységeiben kezdve önmagunkkal, beállunk abba az üdvös folyamatba, amit mostani idő megkíván. Minden létdimenzióban vagyis az önmagunkkal való viszony átalakítása után a párkapcsolatban, a barátságokban majd a baráti társaságokban, kisebb közösségekben, a családban, aztán a nagyobb közösségekben, majd a társadalomban, és annak vezetőiben is fölébreszthetjük és előremozdíthatjuk a kívánatos és szükséges változásokat.

Természetesen ha magunkon dolgozunk, azok iránt is, akik beleragadnak a folyamatokba sokkal nagyobb elfogadást érezhetünk és viselkedésszinten képviselhetünk. Úgy vélem ugyanis, hogy ebben az esztendőben az egyén alább említett változásai mellett a felelősen, tudatosan vagy arra törekedve gondolkodók összefogására, mint akár kisebb csoportok, társadalmi sejtecskék együttműködésére nagy szükség lesz. Mindazonáltal ez az időszak belső belátásból és külső kényszerből sokkal inkább fordíthatja a figyelmet a saját erőforrásainkra pszichológiai, szellemi értelemben, hogy fedezzük föl ezen tartalékainkat, illetve innen merítkezzünk.

Úgy is mondhatnánk, hogy a szükség, a nehézség, a nélkülözés megtanít az egyszerűből is a kevésből is többet, értéket teremteni, adott esetben anyagi szinten sokkal környezetkímélőbben és kevésbé kizsákmányolóan mint azt eddigi szisztémában tettük, a nehézségek pedig, ha eddig önként nem sikerült, sokkal inkább megtanítanak az emberbarátság, az embertestvériség, a szolidaritás, barátság, az egymásra figyelés, az összefogás erényeire, úgyhogy ha magunktól nem, a válság így is úgy is hozza a belső és külső, megújhodó változásokat.

S érdemes ezt vizionálnunk, nem pedig különböző félelmeket rávetíteni a külvilágra. Ami csak még bonyolultabbá és összetettebbé teheti a helyzetet és nehezíti a dolgunkat. Természetesen a szorongások és a félelmek mindebből következően megnövekedhetnek, ha a tudatalatti tudattalan rétegekben lévő tartalmak nincsenek feldolgozva, tudatosba emelve. Így egyre több embernek szüksége lesz arra, hogy ehhez hozzányúljon, hacsak nem akar elvérezni. Ámde pontosan ez a fejlődés iránya amúgy is. Ehhez persze nem kell feltétlenül "mesterséges" önismeret vagy terápia, hiszen az élet maga az, hanem kinek-kinek a maga tudatszintjén, életlehetőségeiben meg kell találnia erre a legmegfelelőbb lehetőségeket. 

Érdekes megvilágításba kerülhet ugyanakkor a régi és az új szerepe, hiszen az oppozíciót vizsgálva a Szaturnusz stabilabb helyzetben van mint az Uránusz, s ha mindezt összevetjük azzal a körülménnyel, hogy a világban az álspiritualitás, ami az éretlen egóhoz kapcsolódik ugyanolyan nagy veszély, mint az öntudatlan énhez tartozó materializmus, akkor én azt mondanám, hogy az archaikus tudás, az ősi bölcsességek, a szakralitás, a tradíció nagyobb értéket képviselhet, mint a kapkodó, olykor álszellemi, bulvárezoterikus kiugrási kísérletek.

Egyszóval a "nincs új a nap alatt" spirituális értékekhez való visszatérés, nem lesz egy hátrány az elkövetkezendő időszakban, ezzel együtt azonban materiális értelemben tényleg új formákat és eszközöket kell találnunk. Gondolok itt pl. az ember életét és megismerését támogató segítő teljes eszközarzenálra, energiaforrásokra, az értékrendünket, a hitünket kifejező tálentumokra és így tovább. Gondoljunk itt arra, hogy pl. a kapitalizmus túltermelési válságából, s a fölhalmozott virtuális tőke túltengéséből fakadó közgazdasági válság megtaníthat arra, hogy újra teremtsünk értéket, nagyobb alázattal, akár többet dolgozva (Szűz Szaturnusz). Egy új értékrend alapján úgy, hogy asszertívan képviseljük magunkat, tudjuk, hogy kik vagyunk, de mégis figyelve a nagy egészre, nagyobb szolidaritással, együttérzéssel, embertestvériséggel, adott esetben önkéntes adományozással, karitatív megosztással (Halak Uránusz).

Gondolhatunk például az autóipar válságára, arra, hogy az értelmetlen autócserék környezetszennyező mivoltából áttérhetünk egy takarékosabb, környezettudatosabb közlekedésre is, ahogy az autógyárak pl. kényszerből ezt egyre inkább láthatóan meg is fogják tenni. S ezek a változások ugyanígy érvényesek az ún. társadalmi csoportdinamikákra is. Hiszen az én tudomásom szerint az egyik legfontosabb törvény ugyanúgy, ahogyan az egyén életében ott van a túlélés törvénye, a közösségre vonatkoztatva úgy működik, hogy elsődleges a csoport egyben maradása. Az ez ellen ható folyamatok, harc, menekülés vagy bűnbakképzés, a párképződés és a függés játszmája. Jelenleg globális szinten az anyag, anyagi, kizsákmányoló ideáktól való függés szisztémája dívik. Aztán egyes régiókra lebontva pedig más folyamatok is pl. Magyarországon csoportlélektani szempontból a függés mellett az ún. párképződés is jellemző, ami a társadalmunk polarizálását egy ideje nagy mértékben gerjeszti.

Egyébként azt gondolom, hogy világszerte az egyén változása mellett, a kisebb közösségek tudatszint emelkedése és együttműködése lesz a legfontosabb, pontosabban a kettő együtt, hogy utána a nagyobb is és a társadalmak vezetése is a haladás irányába tudjon mozdulni. Egyébiránt ha már hazánknál tartunk azt gondolom, hogy a 2009-es év feladata és lehetőségei magyar lelki működés szempontjából ugyan fájdalmasak, de kedvezőek lehetnek. Ezt úgy értem, hogy nekünk van egy olyan lélektani beállítódásunk, hogy nagyon "padlót kell fogni" ahhoz, hogy változtassunk - s ez nemzetközösségünk személyiségsérüléséből fakad - és most éppen a mélypont felé tartunk, tehát ebben benne van a fölemelkedés, fölrázódás lehetősége.

Másfelől pedig hagyományosan mi egyébként is inkább egy kulturális, spirituális nemzet vagyunk, tehát az anyagi javak, erőforrások megfogyatkozása talán jobban visszatéríthet ugyancsak a valódi lényegünkhöz, feladatunkhoz. Nem beszélve arról, hogy a világ szükséges átalakulása véleményem szerint pontosan összecseng azzal, ami a nemzeti karakterünkből, s az abból eredeztethető feladatból következik, így nem csak hogy az identitásunkat jobban megtalálhatjuk, hanem még építőleg részt is vehetünk a világfolyamatokban.

Ez a kettő persze oda-vissza hat. Gondolok itt konkrétan arra, hogy a magyarság eszenciájában benne van az anyag és a szellem összekapcsolása, a közvetítő szerep elsősorban szellemi, spirituális, mentális szempontból, nem csak ég és föld között, hanem nyugati és keleti kultúra és tudás között, s minderre a jövőben egyre nagyobb szüksége lehet a világnak, és mi is megtalálhatjuk a középpontunkat.

bárki, ha megnézi az ez évi konstellációkat mondjuk az érvényes köztársaság horoszkópjára, akkor könnyen belátható, hogy az elengedést, a lemondást gyakorolhatjuk, valamint a pénzügyi, anyagi és erőforrásbeli tartalékaink szükségét, bizonytalanságát és sok ezzel összefüggő területen akadályoztatást és káoszt hozhat ez az esztendő. Mindez megszülheti azokat a társadalmi reformokat is, amik már régóta váratnak magukra és akár utolérhetjük az árnyékunkat, s nem csak, hogy más nemzeteket, hanem még előrébb is járhatunk példát adva, s épp az önmagunkra találással. Ez persze nem csak ennek az évnek a lehetősége, hanem valami elkezdődhet.

Akár világszinten, akár Magyarországon mindennek lényeges lesz az időbeli ritmusa és végrehajtása, az időszinkron, vagyis a felelősen, tudatosan lépésről lépésre végrehajtott reform, tartva bizonyos kereteket, vagy fölrúgunk mindent és káoszt teremtünk illetve beleragadunk valamibe, amit már rég el kellett volna engednünk. Einstein mondása szerint "egy problémát nem lehet ugyanabban a gondolatkörben feloldani, mint amiben fogant."

Mindez azt jelenti helyzetünkre nézve, hogy a fölmerülő problémákra nem reagálhatunk a régi reflexeinkkel. Mindemellett jelentőssé válik egyre inkább az, hogy a földolgozatlan tudattalan tartalmainkkal kapcsolatba kerülünk, és érdemben megtanulunk mindazzal valamit kezdeni. Ellenkező esetben önmagunkban és a világban csak fokozódhat a szorongásból, félelemből táplálkozó hisztéria és pánik. Mindez már csak azért is fontos, mert az érzelmeinkkel is sokkal inkább tudnunk kell felelősséget vállalni.

Ebben fontos lesz helyretenni a csoportbéli és individuális szerepünket, valamint, hogy a dolgok és összefüggések mögött húzódó eredendő és teremtő analógiákat értsük meg. Az analógiás gondolkodásra épülő rendszerek megfelelő használata is fontos lesz, és szerezhetünk újabb tapasztalatokat és fejlődhetünk, beleértve az asztrológiát is.

Különösen annak a reális alkalmazását nézve, mint Szaturnusz, kellőképpű elvonatkoztatás mint Uránusz. Most nagyon nem mindegy hogy a dolgokat hogyan értelmezzük pl: az asztrológia segítségével, már csak az ebben szereplő felelősségvállalás miatt is. Mindezt azért mondom, mert ugyebár az asztrológiát alapvetően és más analógiás gondolkodásra épülő tradícionális-szakrális rendszert a Jupiter, Szaturnusz és az Uránusz jelölik együttesen.

Ez persze jelentheti a világi ember számára is az önmaga és a létezés összefüggéseinek holisztikusabb megértését, a múlt, a jelen és a jövő kontinuitásának átfogó tudatosítását, ahogyan a szabadság és a felelősség helyretételét is. S természetesen mindazt is amit a Bakban haladó Plútó kapcsán már az előző cikkemben leírtam, így a gyökeres, mély belső átalakulások szükségességét, lehatolva a kollektív és egyéni tudattalan eredőkig, a lehasított árnyékokig, hogy meg tudjunk változtatni tehetetlenné váló, idejét múlt struktúrákat, józanul és mértékletesen tudjuk uralni az anyagot, integrálni az elfojtott árnyékot, a Nyilasban kialakított hitünket, világképünket pedig életgyakorlattá tudjuk tenni, a hatalmat, az önkontrollt pedig belül megteremteni, és a külső irányításokban egy sokkal emberibb rendszert és mint már említettem az érettségre sokkal inkább sarkalló, inspiráló szisztémát kialakítani.

Mindezeket ha nem tesszük meg, a Bak Plútó a struktúrákat szétfeszíti, illetve ha úgy tetszik a a szaturnuszi erő olyan elfolytásokat és elnyomásokat iktat be, ami később robbanásokhoz vezethet, ugyanúgy ahogy a Szaturnusz-Uránusz oppozíció feszültsége bizonyos magatartásmódokat attitűdöket már nem enged meg, mert a húr ténylegesen elpattanhat. S bármelyiket is érzékeljük mint a világban történő sajnálatos eseményt a jövőben, akkor tudatosítsuk, hogy mi van mögötte. Amivel még kiegészíteném a Bak Plútót, az a hatalmi struktúrák - legyen az pénzügy, katonai, gazdasági kontrollok átrendeződése, akár sajnálatos módon a terrorizmus, a maffia háborús méreteket öltő előretörése a Szaturnusz-Uránusz oppozíciót kiegészítendően a társadalmi, akár polgárháborús vagy robbanásveszélyes helyzetek kialakulása, adott esetben pedig az önigazoló "megmentő" háborúk megszaporodása, s alapvetően a Szaturnusz és az Uránusz által jelzett társadalmi rétegek körüli problémák illetve feszültségek megnövekedése. Az Uránusz, mint tudjuk képviseli a másságot, a Szaturnusz képviseli az időseket, a szegényeket, bizonyos értelmezésben egyes népcsoportokat, de ebbe nem mennék bele.  

A lényeg, hogy a feladatot vizionáljuk, ne pedig a félelmeinket, az aggódásunkat, a szorongásunkat vetítsük rá a helyzetekre, mert akkor tényleg nehezítjük a folyamatot. Találjuk meg belül, a búgócsiga pörgésében a mozdulatlan tengelyt. S ha mindezt egy nagyobb egységben vizsgáljuk, pl. abban, hogy a mostani korszakot a hindu hagyomány alapján Káli-Jugának, avagy általános szóhasználatban sötét kornak is nevezik, ez pusztán egy tapasztalási szakasz, a fény-árnyék játékának végtelen folyamatában, amiben egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, hiszen az árnyéknak is létjogosultsága van pl. éjszaka regenerálódunk és alszunk és a fénynek is.

A legvégén szeretnék fölvillantani egy nagyon fontos összefüggést; miszerint a vizsgált konstellációkat érdemes elsősorban az asztrológiát értő embereknek illetve az asztrológiai segítségért fordulóknak korrigált radixukra vonatkoztatni. Így egyértelműen kiderül, melyek azok az életterületek, személyiségrészek, karmikus vonulatok, ahol a konstellációkból lefordított tanítás személy szerint itt és most rá érvényes. Hol, mikor és milyen mértékben tudunk fejlődni, az életünk milyen színpadán jöhetnek válságok, elakadások, amiknek tanítását már tudjuk, illetve hol lehet tudatosan vezetett "terepgyakorlat" arra, hogy fejlődjünk. Ugyanez persze megnézhető egy közösségre, embercsoportra, akár országra, aktuális politikai berendezkedésre, rendszerre is, ez azonban a mundán asztrológia tárgyköre.

Mindezen kívül persze nyilvánvalóan vannak olyan emberek, akik nem csak az asztrológiát használják önismeretre, hanem más tudatosuló, önébresztő, önismereti rendszereket, szellemi praxisokat is. Ha már figyelünk befelé, s bármilyen úton és módon törekszünk a tudatosságra, magától is kirajzolódnak azok a feladatok, lehetőségek, amik ebben az időszakban az emelkedésünket szolgálják személy szerint. Úgyhogy figyeljünk befelé, s az elkövetkezendő időkre kívánom, hogy találja meg mindenki a szeretetet, a békét, saját középpontját, és tudja is ezeket megőrizni.

2009. február 2.

Lehetséges jövőnk - merre tart az emberiség III. rész

on .

 Amiről a következőkben szeretnék szót ejteni. Még néhány gondolat az egész ciklusról, főbb összefüggések a Szaturnusz-Uránusz szembenállást decemberben kiegészítő Neptunusz-Szaturnusz 150 fokról, és a november 27-én Bakba átlépő Plútóról. 

Úgy vélem, amikor a Szaturnusz-Uránusz oppozíció elsősorban a téves helyen és módon -főként kívül és öntudatlanul- keresett-biztonságunkat,ugyancsak a külvilágra, egymásra projíciált felelősségünket, a felnőtt, mértékletes önkorlátozás hiányát, a szabadság félreértelmezését segítheti helyretenni, akkor természetes, hogy a stabilitásunkat, felelősségünket, felnőttségünket, ezen belül érett emberi összefogásunk meglétét kívánó / érintő nehézségek szaporodhatnak meg, ill. mélyülhetnek el.

Legutóbb erről részletesen írtam, és sajnos -miután a nagy bolygók egymással alkotott fényszögének orbis határa és a kollektív öntudatlanságunk érzékenysége összeadódik- már a egzakt fényszög beállta előtt bizonyos hatásokat és azok következményeit érezhetjük világunkban, mint ahogy ezt előre látni is lehetett. Példának okáért -az előző írásomban említettem- a rendkívül manipulatív, virtuális pénzpiac könnyen bejelezhet ezen aktuális tanítás ügyében, ami nyilvánvaló is, hisz az emberiség jelentős része a pénzbe helyezte bizalmát, biztonságát azáltal kívül, ráadásul az éretlen ego hiányérzetének kompenzációjaként adott esetben másokat, a természetet aránytalanul kizsákmányolva. Ugyanakkor az az összefogás, amire ezen oppozíció taníthat - mint felelősségteljes humánelvű szolidaritás- ugyan kezd kikényszerülni, ám sajnos még úgy tűnik a régi struktúra védelme és önző érdekek mentén, amolyan globális összefogás képében. Ahogyan a Kultúrpart internetes fórum honlapján októberben olvasható volt, ez az esélyegyenlőség megvalósulásának egy sajátos formájaként is felfogható, vagyis minden piac összeomolhat a tőzsdéktől a Bosnyák térig.

Arról is írtam hónapokkal ezelőtt, hogy az igazi átalakulást hogy lehet öntudatlanul elkenni, amire a változó jegy oppozíciója ugyanúgy lehetőséget ad, mint ahogyan a kívánatos fejlődést elősegítő alkalmazkodásra, s hogy mindezt mivé alakítjuk, az a tudat ébredésének függvénye. Természetesen ez a jövőre is vonatkozik, hiszen a konstelláció üzenetének java még előttünk áll. Olyannyira, hogy véleményem szerint azoknak a tudaterőknek, érdekcsoportoknak , személyeknek, akik azt állítják, irányítják a folyamatokat, könnyen lehet, hogy ez már a decemberi időszakban kicsúszik a kezükből, a szembenálláshoz társuló Vízöntő-Neptunusz, Szűz-Szaturnusz között létrejövő 150 fokos fényszög által jelzett tanítás alapján. Ez hordozza a ravasz manipulációt, alattomos, előre megtervezett káosz gerjesztést, amiben mások kiszolgáltatottsága által lehet profithoz jutni és  "a zavarosban halászni"

. Mindebben benne lehet persze az is, hogy egyesek olyan szőnyeget is kihúznak a talpuk alól, amin ők maguk is állnak. Nyilvánvalóan a létbizonytalanság érzetét és hangulatát a szükséges szemléletet és struktúraváltást kicsikarandóan csak fokozza ez a fényszög, de ha önmagunkba nézünk egyénileg - és ez összeadódik csoportszinten -, akkor elkezdhetünk felébredni, a közös szociális felelősség, társadalmi összefogás, együttműködés, méghozzá általános emberi alapon, és az erre épülő új társadalmi struktúra előkészítését kezdeményezve. Nem is beszélve a társadalmi, gazdasági kérdések átláthatatlanságának és bizalomvesztésének ködében megszülető tisztánlátás, felelős akarat, tudatos szeretet megnyilvánulási lehetőségéről.

Gyakorlati síkon a tényleg fenntartható és reálisabb, emberibb együttélés játékszabályainak útkeresése is lehet ez, a túl merev, - eredendően emberért harcoló mégis antihumánus - eszmék föloldása nyomán. A létrehozott rendszerekért és azok működtetéséért vállalt felelősség a mindennapokban úgy vélem jócskán "terítékre kerül". Ám mint tudjuk, és emlékeztetőül ajánlom az olvasó figyelmébe, az előző két részben kifejtett intelmeket, miszerint minden megpróbáltatás, katasztrófa tulajdonképpen csak ahhoz segíthet hozzá, ami felé ébrednünk, fejlődnünk, haladnunk szükséges. Mindebben persze az nem mindegy, hogy mekkora a felesleges veszteség és szenvedés, és természetesen az, hogy amit amúgy is el kell hagynunk, azt önként tegyük, és ne elsősorban kívül, hanem belül. Amennyit pedig kívül, abból pedig tényleg csak azt és olyan mértékben. ami ahhoz szükséges, hogy az elavult hamvain valami új, időszerű születhessen. Egyébiránt az is megfigyelhető, és szerintem még inkább az lesz, hogy a valódi lelki-szellemi megújhodást és a materiális közegen belül is a reformot szolgáló erők, valamint a maradi, régi rendtől függő tudatcsoportok között egyfajta harc kiéleződhet. Mindez természetesen a létünk különböző síkjain nyilvánulhat meg. Annyi bizonyos hogy válságokkal terhelt időszak következik, ami óriási szellemi-lelki nyereséggel, személyiség és tudatfejlődési lehetőséggel járhat, ha képesek vagyunk felnőni hozzá, és jól élni, nem pedig visszaélni azzal.

Nos ennek fényében tekintsük most meg, hogy mit tanulhatunk a november 27-ével immár véglegesen Bakba lévő Plútó periódusából, ami mint tudjuk hosszú időszakot jelöl, és a későbbi írásokban ezen bolygó más planétákkal alkotott fényszögeiről még szót ejtek majd. Amint azt az asztrológiát ismerő illetve művelő emberek tudják, a Plútó a mélyreható gyökeres transzformációval, perfekcióval, a mély tudattalan tartalmak, sőt archaikus kollektív tudattalanba vezető energiák tudatba hozásával egy nagyon összpontosított kontrollált tudati uralommal mint harmonikus oldallal, a végletekig történő elfojtással, az elnyomó hatalommal, szélsőségekkel, felfokozott brutalitással, mérhetetlen kontrollálással, szenvedéllyel mint árnyoldallal hozható összefüggésbe. Mindkét aspektusból még sorolhatnám a főbb attribútumokat de talán most ezek a leglényegesebbek.

A Bak, mint a spirituális kör harmadik, az archetípusok evolúciójában, így az emberi szellem fejlődésének folyamatában a legérettebb föld-jegy az anyag és az anyagi struktúrák legmagasabb fokú megértését és tudatos használatát tanítja. Magasabb szellemi értelemben a Bak hozza azt a jógi / remete / mester archetípust, aki nem megtagadja, hanem integrálja az anyagot, tudatosan használva azt, látva mögötte annak végső természetét, spirituális összefüggéseit. Addig persze még jó néhány lépcsőfok találtatik, hiszen minden zodiákus jegyet meg lehet élni öntudatlan, tudatosuló /avagy fölébredő/ és felébredt szinten. Mindezek után nézzük, mi születhet e kettő "házasságából": Az én olvasatomban amikor egy transzcendens bolygó áthalad egy jegyen, voltaképpen egyfajta tapasztalaton túli üzenettel áthatja azokat a valóságterületeket, az emberi jellemben és tudatban jelenlévő tendenciákat, amit az adott zodiákus jegy jelöl, illetőleg az is rányomja a bélyegét, az illető transz-szaturniál bolygóra. E kettő együttes hatásából értelmezem azt, amit a következőkben leírok.

A november 27-i átlépést mindenképp jelentőségteljesnek tartom különösen úgy, hogy még egyszer retrográdban visszalépett, hogy elvégezze maradék "feladatát" a Nyilasban a Plútó, és ugyanaznap fordul direktbe a Szaturnusz oppozíciójában résztvevő Halak- Uránusz. Ez meglátásom szerint amolyan staféta átvétel is, hiszen a Nyilas jegyén áthaladó Plútó alapvetően a kozmikus, Isteni törvényekhez, végső igazsághoz való szemléletbéli, vallási és világképbeli értelemben vett hitünket, viszonyunkat volt hivatott áttranszformálni, finomabbra hangolni. Ha ezt valamilyen szinten abszolváltuk, akkor a Bakba beköszöntő Plútó már a hitünket teszi próbára, illetőleg a tényleges vallásgyakorlatot kívánja meg, egyszóval azt, hogy a földi struktúrában való építkezésben, társadalmi együttélésben alkalmazzuk az egyre inkább kipróbált hitünket, holisztikus látásmódunkat, és egészen magas szinten esetleg meglássuk az anyagban és anyagszerű formulákban azt, hogy "az Isten az ásványokban alszik, a növényekben lélegzik, az állatokban jár, és az emberben gondolkodik". Másképp szólva, hogy tényleg tudatosan gondolkodó, és egyre inkább a világképükben a végső valóság felé építkező lényekké váljunk, amikben csak egy jól, éberen és barátsággal használt eszköz a matéria. Mindez persze egy hosszú vajúdás eredménye lehet, ha egyáltalán megszületik, és csak bizonyos tudatszinteken levő embereknél, embercsoportoknál ébredhet ez föl ilyen formában, vélem még akkor is, ha a legoptimistább szcenáriót veszem számításba. Mindeközben azonban ne feledjük, az egónk és az énünkre való önreflexió során köré szerveződött személyiségünk az, ami a tapasztalásunk legfőbb eszköze. Ahhoz pedig, hogy az eszközt jól használjuk, önismeretre van szükségünk, vagyis személyiségünk gyengéinek és erősségeinek tudatosításával járó érettségre. Úgy is mondhatnánk, hogy a Bak-Plútó pszichológiai síkon az egyéni és a kollektív felnőtté válásnak egyfajta komoly tanítását hozza. Gondolok itt például arra, hogy az egyénnek a társadalomban felnőtté kell válnia, akár kényszerek árán is, vagyis tudnia kell egyre inkább vállalnia a felelősséget önmagáért, és ezt nem a külvilágra, vagy különböző hatalmakra hárítani, amiknek jó része - öntudatlan mivoltuknál fogva - amúgy is többnyire csak eszközként használja őt és gyakorta nem különösebben üdvös célokra.

Mindezt sajnos ez az időszak ki is kényszeríti, hisz el tudom képzelni, hogy a korábbi, már idejétmúlt szociális, infrastrukturális, energiahordozókkal összefüggő gazdasági, politikai szerkezetek és ehhez kapcsolódó hatalmak meginognak sőt összeomolhatnak, s ezáltal ezek a rendszerek még a korábban az állampolgár által gyermek módon reá ruházott funkciókat sem fogják tudni ellátni. Úgy is mondhatnám, hogy világi értelemben nem csodálkoznék egy globális hatalmi átstrukturálódás láttán, gondolva itt a gazdasági, katonai és világi hatalmak egész bolygónkra vonatkozó átpolarizálódására, és bizony arra, hogy egyes hatalmak, amik kissebségként a többség fölött, vagy többségi energiaforrások felett uralkodnak, esetleg elveszítik eme pozícióikat, mert hogy az elnyomottak föllázadnak, némely csoportosulások pedig önként átadják pozíciójukat, egyesek megpróbálják manipulálni, és más módon kontrollálni a kizsákmányoltakat, mások pedig akár még nyíltabb és diktatórikus módszerekkel igyekszenek sakkban és függésben tartani az általuk használt erőforrásokat. Azon sem lepődnék meg, ha az eddig jólétinek számító társadalmak is komoly válságba kerülnének, ahogy később majd a világ energiahelyzete is, miközben az időjárás, a természet szélsőségei, szokatlanságai csak fokozódnak.

A Szaturnusz felelősségteljesebbé teheti a Plútó lebontó, majd fölépítő munkáját, a Plútó pedig feszítheti az idejétmúlt strukturális kereteket. Ebben kulcsfontosságúnak látom az egyén önmagáért való lélektani felelősségvállalását, ami csak azon az áron történhet meg, hogy ha az egyes ember elkezd a mélyebb árnyékával foglalkozni, és azt a tudatba emelni. Itt lép be az önismeret még égetőbb szükségessége, és ezáltal netán a csoportosan elfojtott árnyékok beépítésének lehetősége. Az én olvasatomban ugyanis, ha az egyén önmagához való viszonya változik, akkor rendeződik át a másokkal való relációja és ez így tud fölépülni, és továbbadódni: párkapcsolatokra, családokra, barátságokra, embercsoportokra, az egész társadalomra, mígnem annak vezetőire. Az önmagukért tudatosan felelősséget vállaló emberek tömege választhat csak felelős kormányokat, akik ezt a bizonyos gazdasági, társadalmi, szociális; a tudományt, az oktatást, az erőforrások használatát, a javak megtermelését és elosztását, az energia-kibocsátást is érintő átstrukturálódást valóban az emberiség kívánatos kollektív fejlődése érdekében mozdíthatják elő. Csodálkoznék, ha ez harc nélkül, mégpedig akár alvilági, alattomos küzdelem nélkül lezajlana, vagy nem nagyobb kataklizmák kényszerítenék ki.

Természetesen mindenki egyéni életében saját motivációinak tisztázásával és azzal, hogy hogyan és miként vesz részt a csoportfolyamatokban, és milyen megfontolásokból, milyen erőket szolgál, éberen figyelve abban saját felelősségét, járulhat hozzá pozitív módon ahhoz, hogy ez valódi megtisztuló átalakulás legyen, nem pedig "csöbörből vödörbe", és az eddigiek helyett más hatalmak zsigereljék egymást, az embert és a természetet, rombolva az emberi erkölcsi-szellemi-lelki értékeket, vagy adott esetben valamilyen más anyagi tálentum legyen a függésben tartásnak a tárgya. Egy bizonyos számomra, hogy az elfojtott egyéni és kollektív árnyék a társadalmi felnőtté éréssel egyetemben megkíván egy alapos mélyreható szerkezetváltást főleg a fent említett területeken, de alapvetően az anyag és anyagi szerkezetekhez, rendszerekhez való viszonyunkban, valamint a földi és társadalmi együttélés szisztémájában. Természetesen a legszerencsésebb az lenne, hogy ha és ezáltal az anyag és anyagelvű ego feletti önuralmat szereznénk meg, és az újabb rafinált és rejtett kizsákmányolás helyett egy megosztás, az eddig kiaknázatlan szellemi és lelki valamint fizikai erőforrások humánusabb használata kerülne terítékre, és az ebből fakadó javaknak egy sokkal humánelvűbb, közös megtermelése és elosztása jelentené az átalakult rendszerek alapját. 

Ahogy írásom elején ígértem, még szeretném átadni néhány meglátásomat az ez év végétől 2014-ig terjedő időszakról globálisan, amiről egyébként az első két cikkemben bőségesen írtam, ám a kérdések és hozzászólások további mondandóra inspiráltak. Többen fölvetették bizonyos dolgok eseményszintű bekövetkezését és annak valószínűségét. Az asztrológia - mint már említettem - arra alkalmas, hogy segítsen ne csak belelátni, hanem tudatosítani és ezáltal képessé tenni arra, hogy kezeljük azokat a folyamatokat, amik az eseményeket előidézik. Megoldani valami nehézséget és tanulni belőle ugyanis csak akkor lehetséges, ha megismerjük az annak létrejöttét előidéző okokat. Így eme tudomány az események mögötti tendenciákat tárja föl. Ekképp például az, hogy mondjuk a Szaturnusz-Uránusz egymásnak feszülése által fölvázolt, vagy egyáltalán számításba jövő valóságterületek közül melyek szintjén lesznek és lehetnek még krízisek, bizonyos értelemben másodlagos kérdés. Épp ezért is írtam úgy előző cikkemben, hogy a teljesség igénye nélkül felsorolom hogy az említett életterületek nagy valószínűséggel szerintem bejeleznek, de lehet, hogy nem mindegyik, és valószínűsíthetően nem egyformán, leginkább azok, amikhez most legnagyobb mértékben a függőségeinket hozzákötöttük. Ilyen pl. a pénz. Ám hangsúlyok áthelyeződhetnek, és ez sok tényezőtől függ, adott csoportok, területek, akár az egész emberiség tudati és tudatalatti mozgásaitól is. 

Összességében azt gondolom, hogy főként asztrológiai szempontból jelentősége lesz annak, hogy az az öntudatra ébredés ami az embernek egyébként is hivatása, még inkább fölgyorsulhat, illetve az ebben való továbbfejlődés elmaradása az utóbbi időben megszokottnál nagyobb kríziseket hozhat. S mint minden teljesség felé haladás, a sötétségnek, vagyis a nem tudásnak a fénnyé való minősítésével jár. Pszichológiai értelemben azt is mondhatnám, hogy nagyon fontos lesz a projekcióinkat, amiket a külvilágra kivetítettünk visszavonni, avagy a hermetikus asztrológia gondolatköréből kölcsönözve mondhatnám, az úgynevezett kivetített transzcendens energiáinkat újra a tudat körébe helyezni. Ez utóbbit már csak az az asztrológiai tény is aláhúzza, hogy sorban, nem csak hogy transzcendens jegyekben járnak az ezt jelző planéták, hanem átlépéseket is tesznek ott, valamint sorra fényszögeket alkotnak egymással és a kozmikus törvények jelentését is hordozó planétákkal, nevesítve a Jupiter-Szaturnusszal. Mindebből pedig számomra az is következik, hogy - amint azt már több ízben kifejtettem - úgy is azt kell tennünk, ami egyébként is dolgunk, hiszen az emberi tapasztalás számomra egy örök, életeken átívelő tendencia, avagy a világ egy "örökké jelenlévő tudatforma".

Ezért például az olyan jellegű kérdéseket nem nagyon tudom értelmezni, hogy lesz-e világvége, pláne, hogy ez egy meghatározott, akár napra lebontott időponthoz lenne köthető. Természetesen bizonyos világoknak, amit az egzisztenciális tudat és annak összessége létrehozott, ideje adott tapasztalási ciklus szerint is lejárhat, és ebbe az ember lelki, szellemi fejlődésének szabad játéka is beleszólhat. Ám érdemes a fókuszunkat a tényleges emberi fejlődés dimenziójában elhelyezkedő vezércsillaghoz igazítanunk. Ugyanúgy, mint a jó hajós, aki nem egy tengeren imbolygó lélekvesztő fénypontjához navigál, hanem mondjuk a Sarkcsillaghoz. Ezt egy kicsit ahhoz is tudnám hasonlítani, mint az éghajlatváltozást: a bolygónk egyébként is egy felmelegedő ciklusban van, természetes galaktikus mozgása következtében, mindeközben persze valóban és láthatóan például a széndioxid kibocsátás befolyásolja a légköri folyamatokat. Az, hogy mi lesz, ez mindkettőnek az együtthatása. S hogy minderre mi hogy reagálunk és mit kezdünk vele, az pedig a mi fejlődésünk. Mostanában egyes érdeklődők szájából eljutottak hozzám olyan információk létező próféciákról, amik konkrét eseménysorokat írnak le: erről a véleményem az, hogy ha valaki tapasztalási időszakokban gondolkodik, ami bizonyos szakrális társadalmak rendszereihez, például naptárrendszeréhez kapcsolódik, akkor abban látok némi fantáziát, (bár hozzáteszem, a különböző társadalmi kultúrák különböző időszámítással dolgoznak) és még ehhez mindig nem vettük hozzá az emberi tudat fejlődésének kifutását.

Így annak a lehetőségét nem tudom elméletileg kizárni, hogy bizonyos tapasztalási formák, amiket jelenleg megszoktunk, akár teljes mértékben megszűnnek, de hogy az ember tudatosodó, önébredő, átélő tapasztalása befejeződne, azt én nem gondolom, legfeljebb hosszabb távon ez más formában tud történni - ez utóbbit el tudom képzelni. Azonban azokat a jóslatokat, amik pusztán az emberi fejlődést determinálják nem tudom komolyan venni, hiszen ez nem csak a meggyőződésemmel, hanem az asztrológia egész elméletével és működésével ellentétes. Ehhez kapcsolódóan pedig az a gondolat is eszembe jut, hogy bizony nem véletlen, hogy egyes inkarnációk között az ember emlékezete megszűnik. Talán ha tudnánk pontosan, hogy mi történt, igazán nem tanulnánk belőle, hiszen az éretlen vagy öntudatlan ego számára semmi sem szent. Így a konkrét előrejelzésekkel is ilyen jellegű lélektani problémákat látok, amik aztán a tényleges változást akár meg is akaszthatják.

Legközelebb szándékomban áll még a 2009 - 2014 közötti időszakról humán- filozófiai megközelítésből szólni, és arról, miként készülhetünk föl a közvetlenül előttünk álló hónapokra, évre, elsősorban lelki-szellemi téren, viselkedésszinten, és a közvetlen környezetünkben. Addig is azt kívánom, hogy a külső és belső történések szolgáljanak önébredésünkre, az illúzióktól, szenvedésektől való megszabadulásunkra, és inspirálják szellemi, lelki és emberi, erkölcsi haladásunkat.

2008. november 4.

Lehetséges jövőnk - merre tart az emberiség II. rész

on .

 Amit górcső alá veszünk az asztrológia segítségével, az a 2008-2015 közötti időszak, amelyen belül - meglátásom szerint - a 2010-2014 közötti évek hozhatják a legmarkánsabb változásokat, kívül s belül, abban az értelemben, amiről már írtam, s részben még fogok is. Az alábbiakban a közvetlenül előttünk álló, 2008 novembertől 2009 végéig terjedő szakaszt vizsgáljuk globális értelemben, mert a szóbanforgó bolygókombináció-sorozat első két eleme igazán akkortól "aktiválódik". Véleményem szerint ugyanis azokat a transzformációs lehetőségeket és kényszereket, amiről beszélünk, a konstellációsorozat első két elemeként ezek hordozzák magukban. Előtte azonban álljon itt egy rövid összefoglaló a 2008-15 közötti bekezdés egészéről. 

Tapasztalatom, tudásom, hitem alapján az emberiség nem elsősorban a múltjához, hanem önmaga emberi és főként isteni lényegéhez képest egy egyensúlyából kibillent állapotban van. A jövőben bekövetkező időminőség lehetőséget biztosíthat arra, hogy a központ felé visszataláljunk, nyilvánvalóan nem lemondás, áldozat, s szenvedés nélkül. A lényeg a felesleges szenvedést más sík éber munkájával feloldani, az elkerülhetetlent pedig tudatosan megélni, és változni belülről; így a lemondás valódi lehet, az áldozat nem lesz hiábavaló, és a szenvedés nem lesz romboló. Erre az esélyünk csakis az egyéni, és így kollektív tudati-szellemi-lelki felébredésünk mértékében növekszik meg. Ezért fogalmaztam úgy az előző írásomban, hogy ami lesz, jó hír, és én személy szerint várom is ezt a változást, mert nem szeretnék egy ilyen világban élni - főleg, amerre az tart - és ezt senkinek sem kívánom.

Erre az üdvös, így üdvözlendő átalakulásra pedig - úgy vélem - sűrítetten lesz kényszer és esély, benne az öntudatlan és tudatos teremtőerőnk, akaratunk, és annak következményeinek megtapasztalási lehetőségeivel. Mindennek kifejtésében az alapelveim -  ha úgy tetszik, meggyőződéseim - a következőek: a földi élet -így az épp aktuális- egy hosszabb, nagyobb tapasztalási folyamat része. A valódi változás belülről jöhet, és ami itt fejlődhet, az a hozzáállás, attitűd, amivel megéljük és teremtjük önmagunkat, s a világot. Ami tehát érhet, épülhet bennünk, a személyiségünk, beleértve az elménk tudatosulása, így a magasabb tudat felébredése. Ez egyben szabadságunk, avagy fölszabadulásunk kulcsa is. Másképpen szólva meglátásom szerint a fölszabadulásunk egyben földi "kötelességünk" is. Éppen ezért írtam személyes vonatkozásban azt, hogy én arra törekednék az életemben, amire most is, azon szemlélet alapján, amiről írok, akkor is, ha csak holnapig élnék. Ezzel arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem azért szükséges az "öntudatlanság Csipkerózsika-álmából" fölébredni lépésről-lépésre mert nagy átalakulások alternatíváját sejtetik az előttünk álló idők  - akár fizikálisan is - hanem mert egyébként is ezért születtünk embernek. S ehhez nem kell várnunk, hogy kívülről valaki megcsókoljon, mint a mesében, hanem közelebb jutni a végső, isteni lényegünkhöz, merthogy a Teremtő már megcsókolt bennünket. 

 

Itt és most nem asztrológiai magyarázatok kíséretében szeretnék fejtegetni  -ezért elnézést az asztrológusoktól, vagy e megszentelt tudomány gyakorlóitól, tanulóitól - hanem az üzenetét kivonatolom az én értelmezésemben. Természetesen csakis úgy, ami az asztrológia hivatása, amit az mutathat - vagyis azt, hogy egy adott bolygóállás milyen tanulási, fejlődési, tudatosulási lehetőséget vet föl, milyen elfojtott, nem tudatos árnyékrész napvilágra kerülését adhatja. Ezt most csak általános, közösségi szinten tudjuk megnézni, hiszen ennél konkrétabban csakis egy adott személy pontosított radixa, egy konkrét közösség rendelkezésre álló mundán-, és egyéb segédhoroszkópjainak ismeretében lehetne bármit is mondani, méghozzá a vizsgált személy vagy közösség tudatszintjének, személyiség-érettségének figyelembevételével. Ez egyébként még egy megfelelő tudatossággal, érett személyiséggel és jó képességekkel, pszichológiai ismeretekkel és átfogó emberképpel rendelkező asztrológustól is nagy óvatosságot igényelne, egy rektifikált személyes radix és a fentebb említett mundán horoszkópok birtokában is. Embercsoportra, közösségre, nemzetre lebontva bármilyen részletbe belemenni mondhatni prófécia lenne, márcsak azért is, mert úgy vélem, egy közösség tudati és tudattalan változásainak, fejlődésének még nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka, és bonyolultabb a dinamikája, mint ugyanez az egyén esetében.

Mi pedig most az egész bolygó, emberiség tudatára vonatkoztatjuk az előrelépési lehetőséget, a leckét, így felelősséggel a következőket mondhatom: amiben leginkább biztos vagyok az az, hogy a tárgyalt konstellációknak mik lehetnek a lelki-szellemi síkú "tanításai", vagyis mindaz, amit esetleg külső értelemben tapasztalunk, miért is jött, illetve hoztuk létre. Ennél célzottabban nem fogok arról beszélni, hogy mi történhet, különösen a megnyilvánult síkon, legfeljebb egy "asszociációs-analógiás" játék szintjén. Ugyanis a konkrétumokhoz pontosan kellene tudni azt, hogy az emberiség és például egy adott népcsoport, vagy egy bizonyos számú embertömeg, s az azt alkotó egyének jelenlegi tudati- és személyiség-érettségi szintje hol áll, és azt, hogy az elkövetkező időkben mennyit és mennyire képes, képesek tágulni és felébredni. S ha ezt tudnánk, akkor hol van az emberi fejlődés szabadsága, s egyáltalán, hol van a teremtés? S még ha tudnánk is, vajon volna-e jogunk közölni bárkivel? Nos hát ezek persze messzire vezető filozófiai kérdések, éppen ezért e tekintetben most ezen a határon megállok. Maradok tehát az alázat, a felelősség és a tisztesség nyomdokán.

Ezen az úton haladva, ha a Szaturnusz-Uránusz oppozíciót nézzük, az bizonyos, hogy a Szűz Szaturnusz és a Halak Uránusz szembenállási analógiájához tartozó valóságrészek, illetőleg az azokat mozgató humán ösztön-, érzeti-, akarati-, érzelmi-, gondolati- és természeti erők bejeleznek, részint konfliktus formájában, részint pedig a szükséges megújulás irányába mutató reformkísérletekkel, törekvésekkel, és ténylegesen a jövőnek dolgozó megoldásokkal, akár közvetlenül, akár közvetetten, egy krízis hatására. Így például társadalmi vetületben: a szabadság, felelősség, keretek kérdése; szociális feszültség, kisebbségek, másság toleranciája, elfogadása. Tudományos-technikai vonatkozásban: atomenergia, részecskekísérletek különböző célú felhasználása, légi, kötöttpályás és elektromos közlekedés, s minden, ami az elektromosság, informatika, adatközlés és adattárolás modern vívmánya; továbbá valamennyi dolog, ami virtuális, beleértve a tőzsdét, a pénzügyi, gazdasági manipulációkat, energiahordozók és életet fenntartó források. Természeti környezet tekintetében: a légkör instabilitása, az időjárás egyenetlenségei, bizonyos időjárási tényezők hátterében álló funkciók gyorsuló megváltozása (szélsőséges viharok, villámtevékenység, orkán, hurrikán, tornádó, szökőár), légköri elektromosság, földmágnesesség, a kozmoszból érkező behatások, ezeknek más szerepét sejtető jelek, földrengések. S természetesen, aki kicsit is ért hozzá, még tudna sorolni analógiákat, ami nekem most nem jut eszembe, és nem is szándékozom tovább gondolkodni rajta. Ez egyébiránt az asztrológia "szakmunkás" része. Egy asztrológus tevékenységének ez legfeljebb csak elenyésző százaléka, a valódi feladat, a tényleges spiritusz abban áll, hogy felismerje azt és segítsen annak tudatosításában, hogy amikor épp például megszaporodni látszanak a természeti katasztrófák, azok miért is történnek, és mire taníthatnak meg? Már most is, a mondandóm hátralévő részében, és a további konstellációk előtt megjelenő írásaimban erre teszek kísérletet. 

A Szaturnusz-Uránusz oppozíciója háromszor áll össze, s amikor a két planéta egymással elsőként szembekerül, az általuk mutatott probléma fölvetül, a másodiknál elmélyül, és a harmadiknál feloldásra kerül, tehát katartikus felébredés lehet, vagy, öntudatlanság esetén "a katasztrófa beteljesül". Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a második állást 2009 január vége és február eleje között közvetlenül megelőzi egy gyűrűs napfogyatkozás. Mint az ismeretes, a napfogyatkozás - a Nap, mint tudat, tudatosság, világosság - elhalványulása a tudatosulás nehézségét is jelöli. Ahogyan annakidején az 1999 augusztus 11-i konstellációt is teljes napfogyatkozás kísérte, és ezt az előttünk álló időszak bevezetőjének tartom (lásd cikkem első részét). Az ott megjelenő átfutó kvadrátban a négy őselem szilárd, lassú és biztos egymásnakfeszülése a statikusból egy változó dinamikába mehet át a következő időszakban, sőt, a kardinális jegyek bevonódásával az erők határozott kimozdító jellege is jobban megnyilvánulhat. Vonatkozik ez bennünk és a természetben munkáló őselemi minőségekre egyaránt. Most, elsőként 2008. november 4-én lesz pontos a Szaturnusz-Uránusz oppozíciója, majd 2009. január 26-án lesz a gyűrűs napfogyatkozás, ezt követően február 5-én lesz a következő szembenállás, és 2009. szeptember 15-én a harmadik. Így nézzük most a korábban leírtak szellemében előbb ennek a konstellációnak a tanításait, eképp az időszak elképzelhető tanulságait: az első és legfontosabb az, hogy kiélezheti az ember legalapvetőbb szenvedés-forrását, mindazonáltal az eddiginél érettebb, tudatosabb válaszra, hozzáállásra késztet ezügyben. Ez pedig maga a polaritás feszültségéből fakaó energia, ami szerintem "népnyelven" maga a szenvedés. Vagyis mindannyian egyek vagyunk valójában, boldogságra, teljességre, egészségre, egységre vágyunk öntudatlanul vagy tudatosan, ugyanakkor mégis kettősen éljük meg önmagunkat, a világot, és szeparáltan egymást. Másképp fogalmazva életfeladatunk és alapmotivációnk szeretni, de ettől félünk a legjobban. S addig, amíg felek vagyunk, -s beül egy rész elfojtott, így tehát az nem egész, mert nem látjuk- ezért félünk, s addig nem lehetünk teljesek, úgy is mondhatnám, addig nem lehetünk teljesen elemünkben? Avagy valamennyi őselemünk tudatos birtokában hogy már valójában, az ötödik elemet, az éteri természetet tudjuk megélni.

Lefordítva a hétköznapokra, itt az integrációról van szó, vagyis valamennyi dimenzióban annak felismerése és életgyakorlattá tevése, hogy a polaritás fájdalmát nem lehet feloldani valójában, sem úgy, hogy egyik vagy másik pólust elfojtjuk, illetve a külvilágra vetítjük azt, hanem önmagunkban és a külvilágban valamennyi szinten elkezdjük megismerni és elfogadni azokat. Így találhatjuk meg a középutat, -ami egyébként minden tradíciónak, spirituális útnak lényege- s kerühetjük el az emberiség jelenlegi öntudatlanságából fakadó két legnagyobb, szélsőséges veszélyét, nevezetesen a túlzott, öntudatlan, éretlen én motiválta materializmust, és az ugyancsak tényleges önismeret nélkülni álspiritualitást, mert bármelyik, vagy akár a kettő együttes fokozódása bizonyosan kataklizmához vezethet?A fény-árnyék, tudatos-tudattalan, árnyékszemélyiség-megélt részünk állandóan tudatosuló beépítését az emberlét misztériumának alapjai közül az egyik legfontosabbnak tartom. Elég ha körülnézünk, hogy például a személyiségzavarral küzdő ember, miközben önismeretben, terápiában vesz részt, pont ezt gyakorolja alapszinten, és ettől gyógyul, vagyis ettől kezd el tudni működni egészséges emberként: szeretni, felelősséget vállalni, együttérezni, stb. Az átlag, úgynevezett "egészséges" ember pedig, amikor elkezd a transzcendens irányába tekinteni, akár egy holisztikus, vagy jó értelemben vett ezoterikus gondolkodásmóddal, pont ezt kezdi el már intenzívebben esetleg az élete részévé is tenni.

A szellemi gyakorló pedig, akár egy világvallás, harcművészet, vagy valamilyen szakrális tudomány illetve jóga útján erre törekszik és ezt valósítja meg már magasabb, finom szinten, és jó esetben ezt példázza. Asztrológiai értelemben a Szűz, mint az Unio Mysticá-t képviselő Halak opponense pont az a pillanat, amikor Krisztus felkiált a kereszten, hogy "Uram, miért hagytál el engem"?, benne a Szaturnusz pedig az élet realitásának legnagyobb tanítója a következő, amit felvet: a szabadság, felelősség, korlátok kérdése. Vagyis tanít arra, hogy a szabadságot ne kívül, hanem belül keressük, mert a tényleges szabadság ez, az összes többi: illúzió, ami mögött előbb-utóbb nyilvánvalóvá válik a függés. E tekintetben fölmerül a tudatosság és az érettség, hiszen annál szabadabb valaki - pszichés szinten nézve - minél érettebb a személyisége, minél mélyebb az önismerete és így tovább. Ahogy a tudatosság egyre nő, a szabadságfok is. Mindez késztetheti, sőt kényszerítheti  -pláne a már véglegesen a Bakban haladó Plútóval együtt- az egyén felnőtté, felelősebbé válását, s így a társadalom érettebbé tételét, és az össztársadalmi felelősség -egymás, a környezet, a ránkbízott léttagozatok irányában- szükségességét, hovatovább felelősebb vezetők kiválasztódását. Gondolok itt például arra is, hogy először persze az egyén, s később az embercsoportok ne gerjesszenek vagy várjanak korlátokat kívülről, csak azért, mert önmaguknak képtelenek határokat szabni.

Épp ellenkezőleg, föl kell nőni a kozmikus, isteni törvények bölcs játékszabályaihoz, voltaképp a valódi természetünk természetes fejlődési kereteihez, s ebből így kitermelődik az ehhez szükséges türelem s alázat is - s így ez már nem korlát. Mindebben is segíthet ez a konstelláció, s leginkább abban, ami egyébiránt ugyancsak az emberlét misztériumából fakad: fölnőni, tudatossá válni ahhoz, hogy a szabadságunkat tudjuk érvényesíteni. Ez a problémakör akár megnyilvánulhat mostantól egyre fokozódó módon a demokratikus működés fölmerülő válságában, hiszen a demokrácia a szabad döntés és választás jogát adja meg, csak ehhez szükséges egy érett, tudatos felnőtt ember, pontosabban emberek tömege egy demokratikus államberendezkedésben, akik valóban képesek a szabadságjogaikkal élni és nem visszaélni, önmaguk, vagy a környezetük rovására. Nyilvánvalóan látja mindenki, hogy kilóg a lóláb, hiszen miközben elvileg demokráciák vannak, sem a családban, sem az alsó- közép- és felsőfokú oktatásban, sem a társadalmi értékekben nincs benne az önismeret, a sorsismeret és a tudatosulás alapvető rangja, presztízse, s mindennek megsegítése, magyarán a klasszikus értelemben vett démosz hatalmának ideológiáját alapvetően éretlen és öntudatlan társadalmakban próbálják érvényesíteni. S mivel mindkét említett körülmény ismeretes, ezért az már egy viszonylag kiskorú gyermek intelligenciájával is belátható, hogy ennek a vége konfliktus, káosz vagy a demokratikus elvek nehezen betarthatósága, legalábbis ha hosszabb távon nincs lényegi változás a tudatosulás irányába. A Szaturnusz-Uránusz természetszerű ritmusához hozzátartozik még a megfelelően végrehajtott megújulás, forradalom.

Ez esetben a változás tényének, időszerűségének felismerése, egyszóval tudatosságának mivolta. Méghozzá itt és most a materializmus-idealizmus, szellemiség és praxis - mindezt aláhúzza a Nyilasból Bakba térő Plútó is- az életgyakorlethoz való tényleges szívbéli és spirituális hozzáállás megvalósítása, integrált formában. Nyilván az egyénben és a társadalomban nemcsak az utóbbiak változásra serkentő, vagy épp döntésből fakadó feszültsége merülhet föl, hanem még az is, hogy vajon melyik út vezet oda, na és milyen módon, ha már valaki nagy nehezen odatette a voksát. Így még a tudományos, vagy hétköznapi szempontból idealistának vagy szellemi utaknak nevezett megoldások között is konfliktus támadhat, egészen pontosan egy-egy ember vagy közösség fejében, például a transzperszonális és materiális pszichológia vagy épp a transzperszonális lélektan és a tradíció, vagy akár a pszichizmus és őshagyomány, ezotéria és haladó pszichológia válaszútjai között. Jegyzem meg, bármelyik közül is valaki megtalálja a hiteles forrást az ő fejlődésében megfelelő időminőségben ami a saját személyéhez, útjához, érettségéhez passzoló, akkor mindegyik út ugyanoda vezet.

Természetesen egymásnak feszülhetnek a régi és új rend, a régi és új szemlélet és gondolkodás hívei, és itt megjelenhet a konstruktív vita eredményeként egy korszerű (nyilván a szó valódi értelmében) szisztéma, vagy marad a maradi, bizonyos területeken, illetve a kaotikus felbomlás? Vagy, egyes vonatkozásokban a konstelláció kikényszerít egy lehet, kényszerűnek érzett megoldást. S ne feledjük az entrópia elvét sem, hogy a rendszerek magukra hagyva automatikusan a felbomlás felé vezetnek. Olyan ez, mint amikor az emberi testből kiszáll a lélek, és a test elkezd bomlani. Ez a lélek nem más, mint a magasabb tudatosságunknak egy inkarnálódótt része, úgyhogy ha valamiben nincs az benne, akkor tehetetlenségénél fogva a szétesés irányába megy. Még arra is fel kívánom hívni a figyelmet, hogy ez a szembenállás változó jegyek között áll fönn, s mint mindennek, ennek is megvan az előnye és a hátránya; egyfelől flexibilisebb, jobban lehet a valóban változó feltételekhez alkalmazkodni, a kozmikus idő szavának engedelmeskedni.

Másrészről viszont könnyebben lehet álmegoldásokat találni, akár elmebéli, előre megfontolt manipulációval, vagy jóindulatú öntudatlanságból. Gondolok itt például arra, hogy a természeti körülmények, a gazdasági és politikai szisztéma jelenlegi ellehetetlenülése együttesen kikényszeríthet egy energiaválságot, ami egyértelműen a tudósokat és a befektetőket és a haladó gondolkodású embereket is a megújuló energiaforrások, és az élő környezettel harmonikus hulladékkibocsátás illetve újrahasznosítás felé viszi a figyelmet. Az ebből születő új rendszerek természetesen már előrelépést jelenthetnek egy szinten, de ha mondjuk a jelenlegi olaj- vagy gyógyszerlobbi víz- és természetgyógyászati szerek és eszközök lobbijává vedli át magát, és az aránytalan és szélsőséges kizsákmányoló felállás marad, akkor ez még  - érezzük - nem a legigazabb és igazibb végső megoldás, bár humánusabb, mint a jelenlegi, tehát mindenképp benne van a fejlődés.

Később azonban, amikor a Plútóval együtt a Szaturnusz és az Uránusz is kardinális jegyekben teremt újabb fényszögkapcsolatot egymással, már  -úgy látom - a simlire keményebb idők járnak majd, amik sokkal inkább kikövetelik a valódi változást, vagy a még mindig mesterségesen fenntartott gondolati és fizikális rendszerben nagyobb összeomlást hozhatnak, de ez már a 2012-13-as időszak. Ám ne szaladjunk ennyire előre, térjünk inkább vissza az itt és mostra, olyannyira, hogy hagyjunk egy kis szünetet az általam fölvetett gondolatok, látásmód megemésztésére, kontemplálására, s legyen egy közös elmélkedés a következő részig, mert hiszem, hogy a gondolat mindenkié.

A folytatásban megosztok még néhány gondolatébresztő vezérfonalat továbbfűzésre e konstellációkról és elkezdem a Bakban járó Plútó témáját. Addig is szeretetet, tudatosságot és "egész-séget" kívánok mindenkinek!

2008. július 25. 

Fény-árnyék játéka - a napéjegyenlőségről

on .

Legbenső intuitív megérzésem, külső és belső tapasztalatom szerint a poláris feszültségek tényleges feloldása csakis az ellentétek megértése, elfogadása általi integrációval lehetséges, vagyis a külső és belső fény és árnyék, létünk természetes ritmusa egymást kiegészítő ellentétpárok, s mindkét felük az "egy-ség" része.

A címben említett játék közismerten ősi szimbólum, s bizony, ha jól belegondolunk - s főleg: érzünk - olyan, ami szívünkben, tudattalanunkban elevenen él. Nem is csoda, hisz alapkérdésünk az egység, pontosabban a teljességre való vágy; ezt keressük tudatosan vagy anélkül, közvetlenül, vagy kerülőutakon. Számomra úgy tűnik, hogy minden törekvésünk mögött a szeretet, a boldogság, az "egész-ség", a harmónia elérése a belső motivációnk. Mondhatnánk azt is, hogy pszichológiai értelemben az anyaöl szimbiózisára, spirituális megközelítésben pedig az elveszett Paradicsom, avagy önmagunkban az Istennel való egység megélésére vágyunk vissza. Igen ám, de létünk a fény-árnyék, a nappal-éjszaka, a hideg-meleg egyidejű jelenlétéből áll, sőt, ha bármelyikből az egyik pólust kivonnánk, már nem is lenne létezés.

Életünknek tehát része mindez, ahogy a boldogságvágy és annak illúziója, a megélt öröm, s mint ennek akár látszólagos ellentéteként a bánat, a fájdalom és a szenvedés is. Ahogy átéljük magunkat, s így az általunk megélt és létrehozott világot, az kettős -legalábbis egy bizonyos tudati- és lelki szinten - s bizony mi emberek így, meghasadtan éljük meg a valóságot, s pont ez a szenvedés forrása. Lelkünk szabad, határtalan, s valójában mindennel és mindenkivel egy, ahogy azt átéljük, az pedig kettős. Ennek feszültsége - vélem - a szenvedés maga, amit természetesen kikerülni nem, de a fejlődés részeként és inspirációjaként építővé, értelmessé tenni lehet, sőt, kell is, hisz pont ez az emberlét egyik legfontosabb feladata. Azáltal, hogy tudatosan éljük meg önmagunkat, így sorsunkat, életünk szenvedés és öröm hullámzásában zajló tapasztalását. Ehhez szükséges az ön- és sorsismeret, személyiségünk, karakterünk erősségeinek és gyengéinek megismerése, s az ezen keresztüli önelfogadás, szeretet, amiből mások elfogadása és szeretete is következik.

A ráébredés arra, hogy sorsunkat mi alakítjuk, s arra, hogy ezt hogyan tehetjük, ami már sorstudatosságot, s ezzel együtt felelősségvállalást és alázatot eredményez. Ebben a folyamatban segít egyébként minden önismereti út, módszer, segédeszköz; miközben természetesen az egész élet az: önébredés. Rá is lelhetnénk akár valódi természetünkre, ha teljes szívvel-lélekkel tudatos jelenléttel megélnénk épp azt a pillanatot, ami van, úgy, ahogy van, méghozzá mindig elfogadva, szeretve azt. S persze mindezt önmagunkkal kezdve.

Amíg ez nincs így, addig jól jönnek a segítő utak, mint például a lélektan, a pszichológia, vagy az ősi, megszentelt önismereti "tudományok", melyek egyike az asztrológia is 

S hogy a nyári napfordulóról miért jutott eszembe mindez, annak három alapvető oka van. Az egyik az, hogy asztrológusként és pszichodramatistaként nap mint nap emberek pszichés, lelki kibontakozását, gyógyulását, személyiségfejlődését segítem, asszisztálom, kísérem végig. Másrészt a zodiákuskör minden évben ismétlődő, ilyenkor esedékes váltása erre emlékeztet. Nemhiába, hiszen hasonló asszociációkra juthat legtöbbünk, ugyanis szimbolikailag ez a fordulat pontosan ezt is jelenti. Harmadrészt pedig a polaritással, mint létünk alapfeszültségével, de egyben a szenvedés alóli felszabadulás lehetőségével segít tudatosan szembenézni a 2008 novemberétől esedékes konstellációk sorozata. Mindennek részleteiről itt az oldalon a cikksorozatom első részéből, annak hamarosan fölkerülő folytatásából és az erről szóló előadásom képes felvételéből értesülhetnek az érdeklődők.

Mit is jelent tehát pontosabban a két utóbbi fölvetés? Azt mindenki tudja, hogy az asztrológia tizenkét jeggyel dolgozik. A zodiákus egyfelől az ember lelki fejlődésének stációit jelenti: az öntudatlanból a tudatosba, a Teremtőtől való elszakadástól az unio mystica eléréséig; másfelől a jegyek az emberi személyiség formai megjelenésének archetípusai. Az állatöv a nyári napfordulóval egy fontos váltóponthoz érkezik minden esztendőben, amikor a Nap átlép a Rák 0°-ra, innentől egészen a téli napfordulóig, a Bak 0°-áig, vagyis a fény születéséig a világosság csökken. Egyébként a Bak 0°-aa Karácsony, amit római fényünnepként vettünk át, és valóban, a Fény, azaz Krisztus születését kötjük hozzá a zsidó-keresztény hagyománykörben. Mindezt persze december 24-én ünnepeljük, de a Nap Bakba való átlépése általában december 20-21-22-én, esetenként 23-án történik meg, ahogyan a nyári napforduló is általában június 20-21-22-én szokott megtörténni, azonban szentivánéj ünnepére június 24-én szoktak emlékezni. Ezt fizikálisan is követhetjük, hisz innentől kezdve rövidülnek a nappalok, és hosszabbak az éjszakák. A fény, a világosság pedig mindig is a tudatosság és a szeretet szimbóluma volt, és ma is az. Így nem véletlen az sem, hogy régi magyar asztrológiában az állatöv nem a Kossal kezdődött, mint ma, hanem a Rákkal.

Eképpen, ha valamit ilyenkor igazán érdemes belülről is ünnepelnünk, és egy szakrális aktussal szentesítenünk, érdemben ezért tennünk, az az, hogy az elkövetkezendő időkben legyen hajlandóságunk, bátorságunk az árnyékunkkal is szembenézni. Ami nem fényes, vagyis ami öntudatlan, ami még nincs átvilágítva a tudat fényével. Hétköznapi módon szólva, ami az önismeretünkben az épp időszerű következő lépcsőfok; ami zavar, félelmet kelt, ellenállást, agressziót vált ki önmagunkban, másokban és a világ felé. Mindez persze évről-évre időszerű ilyenkor (s jegyzem meg: a tudatosság felé törekvő, és úgy is élő emberek számára mindenkor), ám ami ezt még időszerűbbé teszi valamennyiünk számára, az az a körülmény, amit a korábban említett konstelláció jelez és fölvet, és akár feszültségek, szenvedések árán is lökést adhat a lelki-tudati fejlődésben.

Legbenső intuitív megérzésem, külső és belső tapasztalatom szerint a poláris feszültségek tényleges feloldása csakis az ellentétek megértése, elfogadása általi integrációval lehetséges, vagyis a külső és belső fény és árnyék, létünk természetes ritmusa egymást kiegészítő ellentétpárok, s mindkét felük az "egy-ség" része. Voltaképpen tudatszint kérdése, hogy az árnyékot képesek vagyunk-e átfényesíteni.

 

Álljon itt a végén szerintem "józan paraszti ésszel" is könnyen belátható két példa materialistáknak és hívőknek egyaránt: ha egy elfüggönyözött házban este ég a villany, és elhúzzuk a sötétítőket, a kint lévő sötétségtől nem lesz bent sötétebb, ám a belülről kiszűrődő fény hatására kint jobban lehet látni. Azt pedig megintcsak könnyedén beláthatjuk, hogy ahogy a teremtéstörténetben is olvasható, az Úr előbb világosságot teremtett, s azt tapasztalom, a világosság mindannyiunkban ott van, az öntudatlan sötétséggel együtt. A magam részéről én nem hiszek, nem tudok róla, hogy létezne ördög vagy gonosz önmagában. Mindez legfeljebb a nemtudás, a föl-nem-ébredtség, az öntudatlanság valamiféle jelképe lehet, ami persze valóban élő jelkép, a kollektív tudattalanban is, amiket kizárólag öntudatlanságunk miatt, önismeretünk hiányában tarunk fönn, s mivel mi hoztuk létre egyenként, ezért mi is vagyunk érte felelősek. Egyenként, egyénileg, s persze globálisan is. Így ennek a "fantomképnek" a megszüntetése is kizárólagosan rajtunk múlik. Méghozzá - úgy vélem - azon, hogy minél több ember képes-e tudatosítani önmagában az öntudatlant, valódi, végső természetének tudatára ébredni. Ezt pedig az önismereti, s az azt követő, vagy azzal - bizonyos szint után- párhuzamosan követhető szellemi út, mint a személyiség, az elme magasabb fokú tisztításának, fölszabadításának útja adhatja meg tapasztalatom szerint. Így társai lehetünk a Teremtőnek a sötétség átfényesítésében, hisz bennünk is ott van a sötétség is, a Teremtő is, akár úgy is mondhatnám, az Isten ébred önmagára mindannyiunkban, avagy mi is mindannyian ráébredhetünk önmagunkban a Teremtőre. 

2008. június 24.

 

Merre tart az emberiség, hogyan alakíthatjuk tudatosan közös jövőnket? I. rész

on .

2008 - 2015. konstellációiról, bevezető

Úgy tudom, érzem, hiszem - az általam hozottak és tapasztaltak alapján - hogy az asztrológia, az ön- és sorsismeret (a kettő, vélem, egymásból következik) útján egy azt akár teljesen végigkísérő segédeszköz, amely a megfelelő (szeretetteli és tudatos) használat esetén önmagát ha kell, már útközben, de a legvégén teljesen feleslegessé tévő - s szerintem pont ettől hiteles - egyetemes rendszer, létmód, szemlélet.

Jómagam már egy ideje tanítok asztrológiát és tapasztalom magam és a világot az asztrológiai önelemzés és a személyes segítségadás által is. Nem hiszek abban, hogy lehet direkt módon - pláne kívülről - segíteni, megváltani, "téríteni",vagy valakit megtanítani valamire, vagy akár megmondani a "tutit". Abban viszont igen, hogy lehet törekedni saját magunk megtalálására, fölszabadítására, és ekképpen a példaadás, de leginkább önmagunk szeretetének, tudatosságának emelése és így együttérzésünk növelése által jelen lenni saját életünkben, s mindezáltal adni. Sőt, azt is gondolom, hogy sokszor még egyszerűbb segíteni megmenteni valakit, mint adott esetben ténylegesen szeretni. S mindezt úgy gondolom, az egyénben lehet előmozdítani, "végrehajtani", szabad akaratból, s mindenképp saját motiváció alapján. 

A mundán asztrológia témájában - épp az fent kifejtett álláspontom okán - ritkán szoktam megnyilvánulni, sokkal inkább a személy, személyiség belső lelki, szellemi, tudati változását helyezem fókuszba, amiből aztán néplélektani, közösségi, globális mentális és szellemi folyamatok adódnak. Ráadásul a kollektív tudatnak és tudattalannak, pontosabban tudatosulásnak a tehetetlenségi nyomatéka igen nagy - legalábbis úgy veszem észre - ekképp a változás igencsak lassú. Hacsak nem olyan időminőség van, amikor a felébredő emberek száma kritikus értéket érhet el, illetőleg a szenvedés egy részét többen nagyobb eséllyel formálhatják át építővé, tudatosulásra; az emberi és szellemi értelemben vett pozitív változásokat így előmozdítva a világban. Hisz - vallom - nincs gonosz, vagy bűn - főleg nem kívül - hanem tudatlanság, föl-nem-ébredtség van. Az előttünk álló időminőséget ilyen aspektusból is fontosnak látom, azért írok most. Ám úgy vélem, annak a folyamatnak, amiről beszélünk, az első mérföldköve az 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozást kísérő konstelláció volt. 

Az itt megjelenő teljes kereszt, átfutó kvadrát az apokalipszis négy lovasa, a négy szilárd jegy (Bika, Oroszlán, Skorpió, Vízöntő) között pontosan az emberlét keresztrefeszítettségének sarkalatos pontjait emelte ki. Az énünknek, személyiségünknek, mint a tudatosuló szeretet földi megtalálása eszközeinek -véleményem szerint- leginkább ezeken a próbatételeken keresztül kell megtalálnia a középutat, s a korábban felsorolt fényszög-jegy variáció jelentéstartalma épp ennek a megtalálási esélyét támasztotta alá. Mindez pedig csakis a polaritások elfogadásán keresztüli integráció útján vezet, vagyis tudatosítva túllépni azokon. Így érhető el a legbensőbb értelemben vett, áhított állapot: a boldogság, a teljesség. Úgy látom, hogy az ember alapmotivációja mélységesen, öntudatlanul ennek keresése, s mindennek útja-módja az árnyék fénnyé, az öntudatlan tudatosba emelése, méghozzá, akár egy végtelen folyamat részeként. - Nos, nekem ez jelenti az "úton levést" az életben. Úgy is mondhatnám, érdemes mindinkább törekedni, békében lenni a "fény-árnyék játékkal", azzal, ami van, tudatosan használva megélni az ellentétpárokat, nem is megtagadva és nem is beleragadva azokba. Mindebből következik, hogy az említett jegyek közötti kvadrát típusú feszültségek miért jelentettek nagy kihívást és fejlődési lehetőséget.

A Bikában az én birtoklásvágya; az Oroszlánban a büszkesége, hatalomvágya (narcizmusa); a Skorpióban az érzelem-ösztön függése, szélsősége, szenvedélye; a Vízöntőben a fixa ideák, gondolatformák hitrendszerek esetleges börtöne. Majd jött 2000-ben a hét bolygó együttállása a Bikában, benne a Jupiter-Szaturnusz konjunkciójával. Ez utóbbi a kozmikus és karmikus törvényeket, az emberben a morált, a felettes ént, a hitrendszert, a világképet, a hithez való viszonyt jelölő planéták energiaesszenciáját jelölve. Egyébiránt ez a formáció volt a betlehemi csillag - annak idején. Szerintem "nem véletlen", hogy itt következett az előzőek egyenes folytatásaként az újabb próbakő, hiszen a beleragadás veszélye a fixáló, materializáló igyekezetnél a legerősebb. Valójában az is a dolga. Ekképp a Bika az, ahol mindez leginkább megtörténhet, ha öntudatlan.

Ide sorolnám még a 2001 második félévében összeálló Ikrek Szaturnusz, Nyilas Plútó, és a 2006 illetve 2007-es év elején az Oroszlán Szaturnusz Vízöntő Neptun között összeálló oppozíciót, ami elindíthatta - kinek-kinek karmikus lehetősége és tudatszintje szerint - a transzcendens, vagy annak vélt tartalmak földi integrálásának lehetőségét, illetve mindennek felismerése hiányából nehézségek, konfliktusok sorozatát, mint további tapasztalati esélyeket. A teljesség kedvéért pedig megemlíteném az Uránusz 1996-os Vízöntőbe lépését, a Neptun átlépését a Halakba 1998-ban, és 2004-ben a jelen Halak-Uránuszi időszak kezdetét, egyrészt, mint a tapasztalaton túli eszme-hitrendszer-elme, illetve a tudat és a személyiség finomabb részeinek és a szívbéli tudatosság átélését felvető időminőségeket; másrészt a 2004 óta fennálló recepciós állás (Uránusz-Neptunusz tekintetében), ami még a most előttünk álló időszakot is nehézzé teheti a tapasztalaton túli felismerések szempontjából. Egyébként lényegesnek tartom az 1999-es napfogyatkozás órahoroszkópján kívül az előbb felsorolt állások szakmai szempontból legnehezebbnek mutatkozó kulminációs pontjainak óra-perc horoszkópjait is. 

Véleményem szerint egy adott konstellációt, illetve azok sorozatát - például amik előttünk állnak - úgy értelmezhetünk, hogy mi az a valóságrész, ami öntudatlan, így azon időminőség éber átélése hatására mi tudatosodhat, avagy mi a benne hordozott feladat, tanítás, és ezáltal fejlődési lehetőség a szó humán és szellemi értelmében, vagyis annak viszonylatában, ami a földi feladatunk. Az, hogy mi lesz a történések szintjén, személyiség-érettség- és tudatdimenzionáltság-függő. Ennek nyomán persze mindez vonatkoztatható csoportokra, közösségekre, s akár az egész emberiségre is, azonban mindkét esetben, tehát akár az egyénre, akár globálisabb tekintetben nézzük (az utóbbinál főleg) tendenciákról, analógiákról beszélhetünk. 

Én most a feladatra koncentrálok; egyfelől arra, hogy ezeket a 2008-2015 közötti "konstelláció-kombináció" által hordozott felébredési lehetőségeket az asztrológia segítségével megtaláljuk, másfelől az én egyéni leckémre itt és most: hogy jelen bevezető írásommal a cikksorozatomhoz szemléleti rávezetőt adjak, ami lehetőség szerint végigkíséri az előttünk álló nagy mundán állásokat még létrejöttük előtt itt a Javaslapban. 

Én az egész életet egy örökkévaló tudatosuló folyamatnak érzékelem, amiben különféle tanulással, tanulsággal járó szakaszok léteznek - ahogy az emberi tudat ezt le tudja bontani - s ebben a folyamatban úgy vélem nem "valahová" kell eljutni, nem "valamit" kell megváltoztatni, még önmagunkat sem, hanem a hozzáállást magunkhoz és a világhoz, egészen pontosan az számít, amilyen tudattal ezt átéljük. Ebben rejlik szerintem a szabad akaratunk, és egyben, hogy ezzel a választással éljünk, karmikus kötelezettségünk is. A fejődés az, hogy ez a tudatosság emelkedjék, ami egyben a szeretet- és szabadságfokokat is jelenti. Most, úgy látom, egy olyan leszálló ágban vagyunk, ami  -vélem- szükségszerű, s meglehet, egy spirális fejlődés természetes része.

Most a lélek-szellem elhalványodott, még ahhoz képest is, amikor mesterséges, külső korlátok (pl. kasztrendszer, erkölcsi parancsok...stb. formájában) késztették az emberiséget, hogy a fentebb tárgyalt szabad akaratával éljen. Most úgy látom, hogy az ilyen, kívülről jövő limitek betartásához is kezd kevés lenni kollektív szinten az alázat. Miközben pedig a szabadság gyakorlása most méginkább ránk van bízva - legalábbis külső értelemben - csak hogy ezzel valójában jól éljünk és ne visszaéljünk, ahhoz tudatosság kellene.

Ami most figyelemreméltó és kivételes, hogy a vizsgált időszakban a transzcendens bolygók egymással és a sorsjelölő planétákkal szinte "zsinórban" létesítenek fényszögkapcsolatot, ráadásul szellemi jegyekben. Ennek jelentése számomra nem negatív, sőt, épp elllenkezőleg: egy felemelkedési lehetőség szellemi hazánk felé, méghozzá bizonyos értelemben egy olyan kapu a feljebblépésre "átlépésre", mely ritkán és rövid ideig van nyitva, - nyilvánvalóan a kozmikus időben persze sokszor, akár végtelen számban lehet ilyen - de ugyanilyen, és ilyen súlyú könnyen lehet, hogy csak ez az egy, pláne egy-egy emberöltő léptékével mérve. Ugyanis ahogy minden ember, minden időminőség is nyilvánvalóan egyedi és megismételhetetlen. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, hogy bizonyára mindenki életében volt már olyan sorsfordító, teremtő pillanat, amikor nagyon nem volt mindegy, hogy mit dönt, merre állítja a váltót. Nos, egy ilyen -kívánságom szerint tudatossággal fölhasznált - teremtő "kozmikus pillanat" lehetősége előtt állunk. Akármi is lesz, legyünk tudatában, hogy az örökkévalónak dolgozunk önmagunkon.

Végeredményben van egy egyensúlytalanság, ami abban nyilvánul meg, hogy az anyag uralja a lelket-szellemet; az ész, az elme a tudatot; vagy épp az ösztönök az értelmet, az ész az érzelmet. Megéljük az érzelmet, de úgy, hogy függünk tőle, vagy éppenséggel hárítjuk, s ezáltal a lelki előrelépés éppen aktuális lépcsőfokát, mint fejlődési lehetőséget zárjuk el. Ha valami pedig nagyon kibillen, abban az erők és energiák kiegyensúlyozzák magukat. Olyan ez, mint az időjárás, ahogy az is, és eme szellemi-lelki-tudati folyamatok is a mindenség egyetemes törvényei szerint működnek. Most nagyon kilengett az inga - leginkább is igazi lényegünkhöz viszonyítva. Nyilván, ahhoz, hogy ez visszaálljon a középpontba, át kell lendülnie, s ez nem lesz áldozat nélküli, ahogy egyébként mindennek be nem látása szerintem még több veszteséggel járhat. Ez pedig olyan lehet, mint amikor a beteg félig szenved, s félig nem (illetve nem eléggé) mert van, ami még annyira sem tudatos benne, hogy szenvedjen tőle (csak tudattalanul). S ekképpen egy részével tisztában van, hogy meggyógyulhat, s azzal is, hogy hogyan. Így tehát csak jó az ígéret a végső lényeg tekintetében, ámde nem szenvedés nélküli, s annak mértéke az egyéni és globális tudatosságunktól és így attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek élni a szabadságunkkal belül.

Ez mindenképp előrevivő, ahogy - visszatérve a hasonlatunkhoz - örömteli újság az is, ha valaki léphet a gyógyulás felé, még ha nem is feltétlenül és biztosan a jelen inkarnációban érik ez be. S mint minden tisztulás, gyógyulás bizony megpróbáltatással járhat, csak az nem mindegy, hogy a szenvedést valaki alkotóba tudja-e fordítani, vagyis egy elutasított árnyékrész képes-e tudatosulni abban, vagy sem. Ahogyan Shakespeare drámáiban a főhősök, katarzist élnek-e át, ami azt jelenti, hogy anyagi szinten, világi hatalomban, egójuk már meghaladott szegmensében veszteség éri őket, ám szellemi értelemben, erkölcsileg fölszabadulnak. Avagy a másik lehetőség, hogy pusztán öntudatlan a szenvedés, s a katarzis helyett katasztrófa van. Ha valamire érdemes törekedni, ha valamiért érdemes imádkozni - és ha ez nem sikerül - önmagunkkal és másokkal együttérezni, az az, hogy a szenvedés, ami a jelen léthelyzetünkből következhet, tudatosuló és felébredő legyen, ami már nyilvánvalóan kiteljesedő, ezáltal boldogság-energiákat is termel. Ennek a fölszabadító részét csak olyankor nem érezzük, ha a fájdalmunk öntudatlan. Megintcsak egy hasonlattal élve olyan ez, mint amikor betegség-tüneteink vannak. Annak hátterében mindig van egy megoldandó személyiségprobléma, elfojtott érzelmi tartalom. Ha elutasítjuk, és nem kívánjuk meghallgatni, nem akarunk kapcsolatba kerülni ezekkel, párbeszédet folytatni vele, megtudni, hogy a betegség mit is akar tőlünk, milyen személyiségváltozást, tudati átalakulást, akkor nem teljesíti be a feladatát. Ha pusztán hárítjuk, akkor vagy meg se gyógyulunk, vagy áttesszük ezt a konfliktust az életünk más területeire.

Magam részéről, akkor is ezt csinálnám az életben - céljaimat illetően - amit most, akkor is, ha tudnám, hogy holnap már nem élek, vagy létfeltételeim alapvetően megváltoznak. Innen kezdem, illetve folytatom a részletesebb áttekintést a következő számban. Addig is érdemes megfontolni - s mondom ezt magamnak is - hogy a legtöbbet azzal tehetünk bárkiért és a külvilágért, ha mi magunk egyensúlyban vagyunk az utunkon éberen haladva. Mindenkinek ezt kívánom, s azt, hogy vegye észre, ragadja meg a maga számára rendelkezésre álló lehetőségeket az ebbéli változásra.

 

2008. június 4.

 

2012 - ? Világvége? vagy új világrend születőben? - I. rész

on .

Szaporodó reformok és válságok, avagy gondolatok az időminőségről

Már 98/99-ben, egy két éves ciklusban megnyilvánultam az akkori tanításokról, amiknek meglátásom szerint több szinten köztük volt és van a mostani és a jövőben várható időszakhoz. A ?2012?-t úgy tekintem, mint egy új világrend születésének markáns kezdetét, a régi összeomlásának folyamatában egy kiemelt időminőséget. Így ?2012 már elkezdődött?. Tapasztalataim és hitem szerint a prognosztikát néző asztrológus egy ?égi tolmács?, aki a konstellációk lehetséges jelentését közérthető nyelvre fordítja le, vagyis mindazt, ami az emberi és világbéli jelenségek mögött húzódik, az oksági dimenzióban megmutatva, hogy azok miféle ?célok? felé irányulnak. 

Mindebből, s abból, hogy az ember jó esetben a tapasztalás által tudatosuló, felébredő lény (elvileg ezért születtünk meg), egyenesen következik, hogy az asztrológus egy adott időszakból -nevesítve most a 2010-es évekből- a fejlődésünket szolgáló leckét, felébredésünket segítő tapasztalatokat látja bizonyosan. Arról, hogy mi lehet, (itt fontos a feltételes mód) legfeljebb spekulációi lehetnek, a tanulnivalót a jelenleg érzékelhető tudatosság- és szeretet-szinttel vetve össze. Arról pedig, hogy mindebből ténylegesen mi nyilvánulhat meg a fizikai síkon, és hogy milyen mértékben, tényleg a lehető legkevesebbet tudhat, vagy épp semmit, ha csak nem próféta.?. Én asztrológusként, mint a cipész, szeretnék maradni a kaptafánál, s ahogy eddig is, gondosan ügyelek arra, hogy ezt az önmagam realitásával számolni igyekvő korrektséget betartsam. 

Ami szerintem bizonyos az az, hogy egy éretlen személyiséghez, öntudatlan énhez kapcsolódó, azt tükröző gondolkodásmód, beállítódás és jelentésadás / szemlélet, és annak termékeként felépült világ nagyon a végnapjait járja?..Abban az értelemben-e, hogy ez teljesen megrokkan, összeomlik vagy megsemmisül, vagy jelentős átalakulásokon, korrekciókon megy át, azt nem tudom, (illetve erre még visszatérek) de biztosan tudom, hogy változnia kell, s ez már hál?Istennek -ha sok szenvedéssel és akár pusztulással is járhat- már elkezdődött. Időben úgy vélem, hogy a meghaladandó, elhagyandó és megújulandó tartalmak a 2010-es évek elejére egyértelművé válnak, vagyis mind a gyökeres változás, reform, részben önként, részben pedig kényszerből és annak szükségessége lelepleződik, illetve megjelenhetnek erősebb problémák krízisek, katasztrófák, ami kellőképpen elmélyülhetnek ahhoz, hogy szinte korrepetíció jelleggel ?szájbarágósan? átmenjen a fejekbe a tanulnivaló, sőt mi több személyiségváltozásokat idézzen elő. Ami már Kiss J. Zsolt egyéni kombinációja jelent tudat és személyiség állapota alapján, az az, hogy milyen verziók lehetségesek a feladatból kifolyólag a jövő alakulására vonatkozóan. Ez az amiről még szólok. Azzal azonban már eleve nem is próbálkozom, hogy mindennek a belátható léptékét latolgassam. Már csak azért sem, mert szerintem az asztrológusnak, mint, egy tanárnak az a dolga, hogy a tananyagot érthetően és tisztességesen átadja a diáknak tudatszintje szerint, nem pedig, hogy szubjektív rávetítésekkel ijesztgesse, vagy éppen illúziókra alapuló biztatgatásokkal kecsegtesse hallgatóit. Ehelyett inkább egyszerűen bízva és szeretve a tanulót esetleg visszatükrözve képességeit, lehetőségeit segítse fejlődését. Itt jegyezném meg egyébként, hogy minél érettebb és átdolgozottabb az asztrológus személyisége, minél tisztább a tudata, annál kevesebb rávetítéssel és elfojtással dolgozik, ami a prognosztikai tevékenységét is nagyban megzavarhatja.
Azt a látszatot sem szeretném kelteni viszont, hogy eme megszentelt tudomány nyelvét olvasó ember valami kivételes fölsőbb helyzetben lenne, mert úgy vélem, hogy a most zajló és az eljövendő világfolyamatok mozgatórugóit, lehetőségeit, körülményeit bárki értheti, átláthatja ? asztrológia nélkül is ? ha kellő ön- és sorsismerettel, lényeglátással rendelkezik, vagy letisztult a tudata, személyisége, illetve minderre törekszik. Ami előttünk állhat, az egy előrelépési lehetőség, ami természetes, tehát nem rossz. A múltbéli fejlődésünkből következően most épp ezt érzékeljük, s nem válság van, vagy katasztrófa lesz és lehet, hanem egy bizonyos tudat-, személyiség-, egó-érettségi avagy éretlenségi szinthez tartozó világ ? az utóbbi évtizedekhez, még az is lehet, hogy évszázadokhoz képest ? felgyorsultabban és alapvetőbben elkezd átalakulni. 

Számomra a vizsgált időszak egy új világ születésének kezdetét jelentheti. Szomorú volna, ha egy anya a szülést betegségnek tekintené, noha a vajúdás is fájdalommal jár, és az orvosi beavatkozás, sőt a halál lehetősége is fennállhat. Ez egyszerűen azért igaz, mert a születés lényegileg és céljában mégiscsak egy új élet, egy új tapasztalási lehetőség kezdete. Így amit mondok, nem egy kincstári biztatás, hanem véleményem szerint így is van, ami persze csak a régi elhalása, illetve jelentős átalakulása után láthat napvilágot.

A személyiségváltozás, veszteség, elengedés, egyáltalán bármiféle érdemi átalakulás nehéz, akár ijesztő is lehet, ám attól még, hogy személyiség-érettségtől, illetve tudati megélési szinttől függően sokféleképpen élhetjük ezt át, a jelenség lényegileg az ami. Ami van és lehet, az természetes és szükségszerű megújhodási ciklus, aminek jelentős bekezdésének vélem a 2010-es évek elejét. Ez az időszak egyértelműbben és intenzívebben mutathatja majd az újjászületés, illetve a lebomlás arcát is korábbiakhoz képest, méghozzá egyidejűleg és párhuzamosan. Ebben, úgy vélem nagyon fontos lehet, sőt már most is az, hogy lássuk dimenzionáltságában, vagyis árnyaltan a világ mélyebb összefüggéseit. Én abban hiszek, hogy egy ilyen látásmód segítségével tudunk leginkább belül, önként, szabadon ? mondhatnám úgy is, hogy az idők szavával szinkronban - változni és változtatni. Véleményem szerint nem válság van, és annak jelei, ahogy mostanában sokszor emlegetik. Egyrészt világi értelemben sem, mert szerintem a válság még csak ezután jöhet igazán. Belső vonatkozásban pedig semmiképp sem, hanem: újrarendeződés! Minek kell átalakulnia? A beállítódásainknak, jelentéstulajdonításainknak, függőségeinknek önmagunk érzékelésére vonatkozóan, így a világhoz és egymáshoz való kapcsolódásunknak. Mennyiben szükséges ez? Egy aránytalanság helyreállításában. Nézzük csak meg, hogy dominánsan és kollektív szinten milyen világot hoztunk létre és milyen világkép uralja ezt? Kifelé figyelő, a felelősséget oda hárító, ezáltal függő, s mivel kintre helyeződik a fókusz, ezért öntudatlan, mi magunk nem vagyunk benne, így nincs felelősség és máris kész a kiszolgáltatottság. Minek vagyunk áldozatai így? Saját öntudatlanságunknak, hamis rávetítéseinknek. S mivel nem tudunk kellőképpen magunkról, hogy kik vagyunk és hogyan hatunk egymásra és a külvilágra lényegileg, ezért nem vagyunk reálisak. A nem reális megélés bizonytalanságot gerjeszt, és növeli a kapaszkodási reflexet. S miben találhatja meg a fogást az ember önismeret és önébredés nélkül? Vagy külső illúziókban, vagy önmagára vonatkozó káprázatokban (a kettő gyökerében persze ugyanaz.) 

Ekképpen vagy kinti homokvárakat építünk, vagy elszeparálódunk a belül, valósnak vélt biztonságunkban. Amit viszont nem látok reálisan, beleértve önmagamat, és az önmagamon keresztül megismert világot, hogy van esélyem rá, hogy elfogadjam, érte felelősséget vállaljak? Ha pedig valamit nem ismerek, és nem tudok érte felelősséget érezni, hogyan állhatna szabadságomban, hogy változtassak rajta? Ha nem fogadom el magam, mert nem ismerem, hogyan tudnám szeretni? Mindennek eredményeképp a külső és belső téves elképzelésektől, nem-tudástól függő, elszigetelt, felelőtlen és szabadságával nem élő, szeretetlen világot hoztunk létre jórészt, ami a belső állapotunkat tükrözi. Mi következhet mindebből? Ahogy az autókat érdemes az úton tartani, hogy haladjunk, s ha netán elbóbiskolunk vezetés közben és járművünk elkezd lesodródni, hirtelen feleszmélhetünk, s egy kormánymozdulattal korrigálhatunk. Vagy netán a korlátnak csapódva ütközünk és a fizika törvényei visszaterelnek az útra. S még az is lehet, hogy már csak egy másik autóval tudunk újra továbbhaladni utunkon, miután összeszedtük magunkat az árokból. Az öntudatlan tudatosulása, az önmagunk irányította váltás, újrarendezés külső kényszer hatására vagy csak részben, esetleg anélkül?.Ezeknek valamennyi variációja lehetséges a jövőben egy ember, embercsoport vagy akár az egész emberiség kis léptékű és nagyobb távlatú változásaiban attól függően, hogy milyen karmikus tudati- illetve személyiség- letisztultsággal rendelkezik; valamint, hogy mennyit tud elérni a mostani idők kegyelmi, de egyben szenvedéssel teli tanításaiban. A továbbfejlődésre mi a lehetséges útmutatás? Az egyensúly lehetőleg önkéntes, ezáltal belső és lényegi felismerések általi, a fennálló helyzetben tényleges fejlődést kívánó változás meglépése lehetőleg egy kormánymozdulati korrekcióval, visszautalva a hasonlatra. 

Magyarán, ha balra tartok, akkor igazítsam vissza az autómat középre. A sok kint helyett inkább bent, több tudatosságot, ezáltal realitást, felelősséget, szabadságot, jelentősebb egységélményt, együttérzést, összefogást és legalapvetőbben és elsősorban önszeretetet, mert ezáltal születhet meg a más lények iránt érzett és kimutatott szeretet. Úgy is fogalmazhatnám, hogy minden most tapasztalhatóan megélt szélsőség ellentétét érdemes erősíteni, így sokkal inkább középre kerülhetünk. Nézzük mindezt másképp: pl. a pénzügyi nehézség hogyan jöhetett létre? Az ember önmagához való viszonya, pszichéje, személyisége van változóban, méghozzá az éretlenségből, sérülésből kell éretté válnia, mert hibás az alapfeltevés, a jelentésadás, és az ebből fakadó érzelmek és szokások. Mindennek szükségszerű következménye az erkölcsi ?válság? majd ebből adódik az értékválság, a pénz pedig e folyamatnak csak külső formai jelzője, mint értékmérő használati eszköz. S máris kész a pénzügyi válság receptje. Mindez, úgy vélem meg fog szaporodni a jövőben megoldandó feladatok képében és bármit is látunk, hogy krízisbe kerül, akkor ezt a gondolatmenetet érdemes mindenen végigkövetni. Vagyis az okokat a gondolkodás, szemlélet, személyiség dimenzióiban keressük. Úgy tekintsük, hogy ezek a külső nehézségek a kívánatos személyiségváltozáshoz, szemléletváltozáshoz segítenek hozzá. A pszichológusok a 60-70-es években még azt mondták, hogy neurotikus (szorongó) társadalmakban élünk. Ma már azt mondják, hogy border-line társadalmakban halad a civilizáció előre, ami azt jelenti, hogy sokkal betegebb, éretlenebb annak általános lélektani helyzete, mint korábban. Így nem csoda, hogy mindennek tükre és gyakorlatilag folyománya sorozatban összeomlik, illetve átalakításra szorul. Az éretlenségből az érettségbe, az öntudatosból a tudatosba, a szélsőségekből az emberi eszenciának megfelelő középpontba hivatott a már most jelentkező s minden jövőben mutatkozó jelenség visszatéríteni. Azt gondolom, hogy mindez olyan mértékben és amplitúdóval történik, amilyen ütemben egy adott személy, tudatcsoport vagy az egész emberiség tudattalanjának és tudatának állapota a kozmikus törvényekkel, a múltból fölhalmozott karmikus következményekkel kölcsönhatásban hogyan tud minderre reagálni, vagyis a tanulnivalót tudatába beépíteni. Kicsit olyan ez, mint amikor egy ember túlságosan pörög, kifelé figyel, felelőtlenül él, nem a sorsát éli, s történik vele egy baleset, ágynak esik, kórházba kerül. 

S a sorsát, motivációit így van lehetősége újragondolni, értelmezni, átrendezni, mivel ezeket e nélkül nem tette volna meg, vagy nem megfelelő időben. Így a katasztrofikus eseményeknek akár hálás lehet, mert ez mentheti meg a még nagyobb gondtól. Mindaz, ami történik, történhet, tehát a jobb emberré válásunkat segíti, az emberi és az ember esszenciáját képező spirituális értékek tekintetében. Természetes, hogy aki ezt az emberlétből amúgy is egyértelműen fakadó feladatot, adományt, lehetőséget, a boldogság és szabadság kiteljesítését és az ezért való ?megszenvedést? s szabadsággal élést kisebb figyelmeztetések árán megteszi, annak könnyebb lesz. Akinek a változáshoz több külső kényszer szükséges, annak nehezebb lehet a megélése a jövőben. Ám azok se feledjék, hogy ha felébrednek, láthatják, hogy mindez az ő érdekükben történik, a kozmikus szeretet, gondviselés, saját tudattalanjuk, a természeti törvények bölcsessége, s az Isteni tudatosság megnyilvánulása által.

2009. április 30.

Tudd meg idén is mit tartogat a nyár

on .

Az asztrológusnak, aki belenéz az "órába", vagyis az idő minőségbe prognosztikai szempontból úgy vélem ez is a dolga. Magyarán szóval ég és föld közötti tolmácsként az időszerűen beépítendő árnyékainkat segíthet tudatosítani, ezáltal magát az ébredő tapasztalási folyamatot, hogy minél több szeretet, tudatos megélés legyen életünkben, így jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és nagyobb harmóniába kerüljünk külső és belső világunkkal. 

Egyébiránt én úgy érzem, ez megtörténhet segítséggel, vagy anélkül. Az átélő tapasztalást követő felismerés, vagy éppen a szenvedések átégése is ugyanide vezethet. Ekképp példának okáért vannak olyanok, akik az asztrológia mint ön-, sorsismereti, jelfigyelő rendszer használata, ismerete mellett is az illúziók és szokások automatizmusainak okán ismétlik ugyanazokat a köröket - ez végül is részben szükségszerű valamennyiünknél - s vannak, akik eme megszentelt tudomány bárminemű ismerete nélkül is ugyanezt teszik, vagy éppenséggel az életet a maga egyszerűségében megélve kiérlelt tapasztalatokhoz, vagy kifejezetten bölcsességhez jutnak.


Jelen okfejtés voltaképp része annak a sorozatomnak, ami a "2012-höz kapcsolódó" és főleg addig fokozódó égi konfigurációkról szól. (Jegyzem meg, hogy az idei bolygóállásokhoz képest a 2012-es kifejezetten jó, ha lehet ezt a meglehetősen világi kifejezést használni ezügyben.) Amint ismeretes, ebben az esztendőben a Mérleg Szaturnusz társulva a Marssal oppozícióba kerül a Kos Jupiter-Uránusz konjunkcióval, s mindez kvadrátot képez a Bakban haladó Plútóval. A nyári hónapokban pedig, amikor a Rák elején halad a Nap, illetve a természetes holdritmusból következően ugyanoda kerül a Hold, akkor még egy úgynevezett átfutó kvadrát is létrejön, kardinális jegyek között. 
Az asztrológiában, mint analógiás rendszerben, megfelelve bármely más a világot egészlegesen megközelítő valamennyi szellemi úttal, megkülönböztet egyes megnyilvánulási módokat. Ha megnézzük a teremtést, akkor először "lőn az ige", másképp szólva itt meg kell jelennünk a fizikai világban, hogy eljátsszuk a szerepeinket, amin keresztül tapasztalunk és fölébredünk. 

Ezekkel a szerepekkel kell azonosulnunk mind fizikai szempontból, mind pedig a személyiség oldaláról, vagyis bele kell kerülnünk az egó - azonosítás káprázatába, és pontosan az én lesz az, ami ezt a káprázatot föl is tudja oldani. Az én, úgy is mondhatnám, hogy a személyiség, ha kívülről rá tud nézni önmagára, kapcsolatba tud kerülni egy olyan részével, ami egy darab az isteni szikrából, akkor tudatosulhat, vagyis egy transzformáció indulhat el, ez pedig nem más, mint az önismeret folyamata és fölébredés.
Ez a szó hétköznapi önismereti értelmében is, illetve spirituális vonatkozásban is igaz. Azt gondolom, hogy nagyon sokan, akik ezt nem tudják megtenni külső és belső feszítő erők hatására megtalálhatnak ilyen új irányultságokat, illetve, azok akik erre nem képesek, azoknak elképzelhető, hogy kifejezetten komoly akadályokba ütközhet egó-akaratuk. 

Kollektív síkon pedig ha úgy veszem, hogy az univerzum óceánján halad Gaia hajója, vagyis ez a Föld bolygó, amit az emberi tudat is irányít, akkor azt gondolom, hogy ezt nagyon fontos újra navigálni. Egyrészt abból a szempontból, hogy hogyan értékeljük, vagy értékeljük át a múltunkat, s mindazt, amire a múlt taníthat bennünket, lásd Rák IC analógia, másrészt milyen jövőbéli hosszú távú stratégikus célokat kitűzni, ami valóban egy emberhez méltó élethez illik és felelősségvállaló felnőtthöz - gondoljunk a Bak MC analógiára - , valamint hogyan tudjuk az én-te relációban megteremteni azt az egyensúlyt úgy, hogy a külső és belső világot kapcsolatba hozzuk, majd igyekezve ezek között a harmóniát megteremteni, azaz Aszcendens Kos, Deszcendens Mérleg szimbolika.

Mindezzel együtt természetesen az egyes jegyekben haladó planéták hozzák tanításaikat, úgy a Szaturnusz ahol halad, mindig realizálja annak témáját, tehát a Mérlegben emberi együttműködés, akár harmóniateremtés, kultúra, akár a művészet által, a jogrendben az igazságosság, a párkapcsolatok, a nyilvánosság egyensúlyának szerepe az életünkben.

A Bakban haladó Plútó mindenképpen - ahogy említettem is - az egyéni felelősségvállalás a társadalomban, felnőtté válás a személyiségfejlődésben, mindez elkerülhetetlenül tartalmazza a gyökerekig való lehatolást és ezeken keresztül alapos átalakulást. A Kos Jupiter-Uránusszal együtt pedig az egónak egy olyan magasabb koncepcióba való áthelyezését, esetlegesen a transzcendenciával való hitkapcsolat kialakítását, ami megszülhet egy új világképet, ami holisztikus.

Az asztrológiában a kardinális, vagyis akarati minőség fejezi ki a létbe lépést és a folyamatok elindítását, a fix vagy szilárd minőség az azonosulást a fizikai világgal, az énnel, a személyiséggel, és a változó vagy labil minőség pedig a tágulás, átalakulás lehetőségét. Én így értelmezem az egyes jegyek megnyilvánulásait. Mindebből fakadóan az, hogy a kardinális jegyek között alakul ki egy feszültség, ami egyik oldalról egy problematika, krízis lehet, a másik oldalról egy óriási fejlődési lehetőség a szeretet, a szabadság, a boldogulás, és a "boldogság" felé. 

Vagyis mostanság kollektív síkon abban a tekintetben szerezhetünk jelentős tapasztalatokat, hogy milyen célokat tűzünk ki, s azok mennyire megalapozottak, és milyen eredőből fakadnak. Egészen pontosan arra is gondolok, hogy tudunk e valóban a személyiségünk öntudatlanabb, kicsinyesebb, illetve félelem uralta, szeretetlen, vagy öntudatlan részén túlmutató célokat kitűzni, és annak irányába lépéseket tenni. 

Magyarán a kintet és a bentet, a fentet és a lentet egyre inkább egységként megélve. Miután ez feszült helyzetben következik be, természetesen agóniákon keresztül, akár szenvedéseken illetve ugrásszerű belátások által is történhet. Ez teljesen természetes, hiszen valódi változások megszületésének a természetrajza mindig is ez.

Ekképp egyéni életünkben is, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk érintve személyesen a Kos-Mérleg, Bak-Rák jegyek elején összeálló konstellációk tekintetében, akár sorsunkban vagy személyiségünkben, mindannyiunkban ott vannak ezek a jegytartalmak és valamilyen életterületünket bizony érintik. Érdemes tehát tisztázni, hogy az egónknak hol van a határa. 

Mértékletességet, önfegyelmet és önuralmat kialakítani, elfogadással például a sorsunkba lévő harmóniával, belső igényeink átalakításával, felelősségvállalást a külvilágban, de elsősorban önmagunkért és valóban a személyiségünk, énünk mulandó részén térben és időben túlmutató célok kialakítása; valamint időszerű a tudattalan, a múlt és az érzelmek érett integrálása a mindennapi életünkben.

Az, hogy az emberiség a mostani, talán önmagához és valódi természetéhez képest diszharmonikus állapotát hogyan tudja egyensúlyba hozni attól függ, hogy az egyének sokasága milyen mértékben jut el ilyen belátásokhoz és valósítja meg a belső változásokat az életében. Ez az időszak lehetőség például a világban az érzelmek, a felelősség, az egó és a külvilág összhangjának visszaállítására.

Mindaz, hogy mi lehet a világban, illetve mivel járhat azaz, milyen létfeltételeket, körülményeket vetítünk ki a kollektív, illetve az egyén tudattalanából, ami segít mindezeket a lépéseket megtenni, vagy éppenséggel belekényszerít, az már az asztrológus spekulációja. Ebbe szokás szerint én nem is kívánok belemenni. 

Mindenkinek a saját fantáziájára, intuíciójára, illetve asztrológiai analógiás tudására bízom, és természetesen ki-ki olyan mértékben foglalkozzék ezzel, amilyen mértékben ez őt valóban érdekli, izgatja, és ténylegesen előre viszi a fejlődésben. Erre nagyon sok mindent lehet mondani természetesen, a nyáron kulmináló konstellációk mentén - s már előbb is - például megszaporodhatnak természeti katasztrófák, amikben én a földrengéseket, földcsuszamlásokat, vulkáni tevékenységet, illetve időjárási szélsőségeket és egyéb magaslégköri, kozmikus illetve elektromossággal, mágnesességgel összefüggő anomáliákat, esetlegesen a közlekedés illetve a légi forgalom nehézségeit - mindenképpen kiemelném, mint lehetőségeket. 

Valamint olyan jellegű társadalmi problémák, feszültségek, adott esetben még terrorizmussal, háborúval összefüggő konfliktusok, illetve azok lehetőségei, polgárháborús vagy ahhoz hasonló helyzetek épp úgy kialakulhatnak, mint komolyabb szélsőségek a világ gazdasági életében.

Ám ez a folyamat már végeredményben a 2008-as konstellációkkal elkezdődött, hiszen ahogy az eddigi írásokban is szó volt róla, az emberiség tudatosulásának, tudati tapasztalásában most ezek az évek véleményem szerint jelentős bekezdések, amik meg is határozhatják a következő évtizedek alakulását. 

Visszatérve ahhoz a hasonlathoz, hogy a Föld bolygónkat képzeljük el úgy, mint egy űrhajót, amit mi vezetünk, amerre most dirigáljuk és amilyen irányt most veszünk, elképzelhető, hogy még nagyobb jelentőséggel megszabja a következő évek alakulását. Példának okáért - amiről még a következő írásaimban fogok értekezni - azt is, hogy a Bak Plútóval kvadrált és a Kos Jupiter-Uránusszal, akár egy komolyabb eszmei, ideológiai vagy vallási változás is történhet a Földön, ami szerencsésebb esetben egy egyetemes fonálon az embertestvériség koncepcióját hozhatja be. 

Az öntudatlan változat szerint valami olyan ideológiai, globalizált kényszert is eredményezhet, amibe az egyén még inkább emberi mivoltában sodródóbb lény lehet, ám természetesen csak akkor és csak azok, akik a belső világukban nem találják meg, vagy nem igyekeznek megteremteni a belső kapcsolatot, és a külső körülmények függvényeivé válnak.

Ugyanezt az írást olvashatják a Javaslap nyári számában, és a szerző programjairól pedig itt a honlapon Kiss József Zsolt havi programjai címszó alatt az érdeklődők tájékozódhatnak.

2010. július 22.

Emberhez méltó, tudatos jövőalakítás lehetőségei

on .

Úgy vélem, az egyértelmű minden józan paraszti ésszel, alapintelligenciával megáldott embernek vagy akár többségében már egy legalább általános iskolás felső tagozatos gyermeknek is, hogy az ember általi világalakítás jelenlegi tartalma, formája, kollektív törekvései, amit a többség és a világ vezetői képviselnek, egyre inkább - főleg ha ez így folytatódik - senkinek sem jó.

Az pedig egy átlagosan tudatos, önismerettel rendelkező bármelyikünknek természetes, hogy valójában a világunkat ilyetén módon fenntartó tudat, szemléletmód, hiedelemrendszer, beállítódás, amivel jelenleg nagyon sok ember azonosul, és bizony szélsőséges, nem változik, akkor a világ egyre embertelenebb, szellemtelenebb (ez utóbbi egyébként az ember lényege) lehet, és akár a túlélésünk - ami ugye a tapasztalásoknak az eszköze - is veszélybe kerülhet. 

Ilyen pl. a manapság oly divatos úgynevezett "fenntartható fejlődés" fogalma, legalábbis amit ezalatt értenek, merthogy ez egy önellentmondás. Tudniillik az azt fenntartó szemléletmód pontosan az, ami már nem fenntartható. Ekképpen amikor szintén oly szezonálisan most egy újabb világvége időpontot idéznek meg a mozikban, a bulvársajtóban és ezotériában, a különböző New Age-mozgalmakban stb., ez valóban jelenthet egy világvégét abban az értelemben, hogy mindenkinek az a világa, amivel az elméje által mint hiedelemrendszerrel, a mögötte lévő kondicionáltságokkal azonosítja önmagát.

Fizikai értelemben persze ezekben az időkben lehetnek olyan kiugró pontok, amikor bizonyos mennyiségi változások akár hirtelen minőségibe csaphatnak át, azonban úgy látom, itt egy lassúbb (bár az előző évtizedekhez képest mindenképpen fölgyorsultabb), és egyre inkább talán már - hál' Istennek - visszafordíthatatlan átalakulásokról lehet szó.

Az előttünk álló évtizedekben természetesen az is benne van nagyon könnyen, hogy ebben a bizonyos külső, megnyilvánult világban akár előbb egy pénzügyi, vele párhuzamosan társadalmi, ökológiai és természeti dinamikusabb átformálódás, vagy akár krízisek sűrűbb sorozata elkövetkezhet. Nyilvánvaló, hogy mindez a bennünk lévő tudati, vagyis gondolati, érzelmi, hiedelemrendszerbéli és így tovább, ahogy megyünk a személyiség mélyebb rétegei felé, egészen az "elszennyezett", majd a tiszta teremtési analógiákig, amik már az Istentől valók, átalakulását, átrendeződését jelenti az egyénben.

Mindez természetesen az ember viselkedésében fog megmutatkozni, vagyis abban, hogy az önmagával való viszony eredményeképpen egymáshoz, az élő környezethez hogyan áll hozzá. Merthogy véleményem szerint, ez utóbbiakban valóban gyökeres változásra van szükség.

A nyári konstellációkról már az előző cikkemben írtam, abban is arra szerettem volna felhívni a figyelmet, amit már az előzőekben leírtam, illetve a következőkben fogok, amit úgy érzem, tudatosítanunk érdemes a már elkezdődött és részben az előttünk álló időszakban összeálló konstellációk alapján is. Ekképpen, fontosnak tartom önmagunkban újraértékelni, helyretenni a szabadság kérdését, méghozzá olyan formában, hogy azt hogyan valósíthatjuk meg belül, miként élhetjük meg legkevésbé mások rovására vagyis betartva az Ahimsat, a nem ártást, összhangban a kozmikus, isteni törvényekkel, a Dharmával, illetve miképpen tudjuk alázattal a realitásnak megfelelően gyakorolni ezt a belső szabadságot. Továbbá, a hitrendszereink átalakítása vagy aki ott tart, bizonyos ilyen jellegű struktúrák feloldása árán a valódi hithez eljutni, ami híd az önvalónkhoz, a transzcendens részünkhöz, ami által kapcsolatba kerülhetünk a kozmikus egységgel.

Mindezzel rálátást kaphatunk sokkal nagyobb perspektívában a világ összefüggéseire, méghozzá integráltan, holisztikusan a külső és a belső egységeként, látva-érezve, tudatosan irányítva folyamatainkat úgy, hogy a kintet és a bentet, a fentet és a lentet egyre inkább harmóniába hozzuk, s ennek eredményeképpen felelősséget vállalunk jobban azért, amit a tükörben látunk úgy, hogy az valódi belső változásokat hozzon, illetve cselekedeteinkben is tükröződjék mások felé.

Ez egyben egy tágulási lehetőség is, főleg a tudat tágulása, vagyis az elménk egy magasabb rezgésszámra kerülhet és a tudatosságunk felébredhet, ilyen értelemben ez egy szemléletbéli, önébredésbéli dimenzióváltás is. A tágulás természetesen nem mindegy, hogy milyen irányba történik, hiszen tágulhat a test, kiterjedhetünk abban a formában is, hogy kint és az anyagban keressük a megoldásokat, és ez akár újabb fogyasztói, globalizált őrületbe, vagy éppen hedonizmusba torkollhat.

Újra fölhívom a figyelmet arra, amit már régebben hangsúlyozok, hogy az emberiség előtt két nagy veszélyt látok viszonylag hosszabb távon: az egyik az öntudatlan énhez, az átdolgozatlan személyiséghez kapcsolódó (vagyis az önismeret nélküli emberhez) materializmus illetve az ugyancsak ezen eredőből fakadó "álszellemiség". Ahogy szokták mondani "az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz".

Valamint nagyon fontos lesz a mély, belső és gyökeres változás, vagyis a transzformáció abban az értelemben, amit már leírtam, a bennünk lévő régi magatartásmintáké, amiket bizonyos hiedelmek, sémák tartanak fönt és ehhez bizony az érzelmekkel, a tudattalanunkkal szükséges kapcsolatba kerülni illetve a belső sugallatokkal, intuícióval, transzcendens jelekkel, s mindebben a hitünk is segíthet, hogy valóban át tudjunk alakulni.

S ha már említettem a tapasztalaton túli dimenziót, bizony ez is megnyilvánulhat a külvilágban és egyre inkább úgy tartom, érdemes figyelni az intuíciókra, a sugallatokra, a belső hívásokra, természetesen egy reális önismereti alappal, vagyis legyünk "gyanúsak mindig önmagunk számára", hiszen ezek mögött lehetséges, hogy egy megdolgozatlan személyiségrész vagy személyiségzavar áll, s ha ezt kiszűrtük, illetve ezeket a lyukakat elkezdtük tudatosságunkkal befoltozni, akkor bátrabban hagyatkozhatunk ezekre az inspirációkra, amikre minden bizonnyal, szükségünk lehet.

Természetesen ez az időszak, kívül magában hordozhatja a világ globálisabb változásait, átalakulásait, hiszen amint láthatjuk bent igencsak jelentős átalakulások kezdődtek el, és bizony a külvilág ezt csak megnyilvánítja, hiszen az a belsőnek a következménye. Összefoglalásképpen azt tudom mondani, hogy a következő évtizedekben egy emberibb, ha úgy tetszik, istenibb világ megszületésére van esély, ám ez mind rajtunk áll.

Az egyéni életünkben, ha úgy vesszük, hogy van egy hajónk, amit irányítunk, ez az életünk hajója, a külvilággal való kapcsolatunk, az önmagunk belső viszonylata, a céljaink, ami felé haladunk, s mindaz, amit magunk mögött hagytunk, s természetesen ebből születik a jelenünk, szóval ezt a hajót szükséges újra navigálni más koordináták szerint.

Ez kicsiben, s mindez nagyban pedig, hogyha a Föld bolygó mint Gaia, ami úszik az űrben, ezt az "űrhajót" is szükséges más irányzékokra áttenni, vagyis a "hogyan tovább" kérdése előtt állunk, s idézhetném idevágóan A. Einstein gondolatát miszerint "Nem lehet egy problémakört ugyanabban a gondolatkörben megoldani, mint amiben az fogant". Érdemes bíznunk abban, hogy a Gondviselésből persze nem lehet kiesni, és igazándiból nem a múlandóval vagyunk azonosak, hanem a múlhatatlannal. (Erről azonban értekeztem az előző írásomban). 

Egy gyökeres szemléletváltásról van szó, egy tudati ébredésről, ami úgyis mondhatnám, hogy a későbbiekben egy lelki-szellemi evolúciós ugrásban nyilvánulhat meg. Praktikus szinten nézve most nem feltétlenül érdemes bizonyos dolgokban rögtön és főleg elkapkodva döntéseket hozni (persze olykor egy kardinális döntés elkerülhetetlen és pontosan egy ilyen időminőség feszültsége tesz felnőtté annak meghozásához), és nem is biztos, hogy úgy érdemes terveznünk, ahogy eddig, hanem sokkal inkább a személyiségünkön, énünkön, hitrendszereinken túlmutató, nem rövid, hanem hosszútávú és inkább transzcendens, hitünkkel áthatott látásmódban fogant célokat kitűzni, és erre építeni egy-egy életstratégiát, aminek jegyében a világi dolgainkat szervezzük. 

Amikor pedig a jövőre gondolunk, érdemes alapvetően a jelen megoldandóira, szeretetére, tudatosságára figyelni, természetesen tudva a jelen-múlt-jövő összefüggését abban az értelemben, hogy a múltunk azonos a tudattalanunkkal, abból fakadóan teremtjük a jelent, és ahogy reagálunk a jelenre, azzal hozzuk létre a jövőt. Így ha a jövőre félelemmel gondolunk, vagy épp idealizációval, az mindkettő egó-csapda, ami a jelenre való reagálást, vagyis a valódi változást megakadályozhatja.

Mindez egyébként visszaköszön azokban a világi folyamatokban, amit látunk magunk körül, vagyis az emberiség kollektív bűntudata abban az ügyben, amit művelünk pl. a természettel, önmagunkkal egymással, vagy éppenséggel a valódi belső átalakulás, úgyis mondhatni katarzis hiánya, valamint az, hogy az egyéni, sokszor önző és nem egészséges individuális tudat nagyon-nagyon háttérbe szorítja a közösségi tudatot, vagyis a közösségérzetnek igen fontos lenne újra felerősödnie és mindezt megtanulnunk beemelnünk.

Így pl. az előbb említett kollektív bűntudat vagy belső, igazi átalakulás hiányossága tükröződhet az egyre szaporodó katasztrófafilmekben, avagy egy szinte már kollektív katasztrófavárásban. Fontosnak tartom még a következő időszakban szelektálni az értéktelent az értékestől belül és persze ennek megfelelőjeként kívül, itt nem csak a fizikális környzetszennyezésre, hanem az úgynevezett mentálisra is gondolok, ami pl. megjelenik a sajtóban, a médiában és egyáltalán kis körben, a gondolatainkban, a kommunikációnkban. A külvilág, akár az időjárás (és ez nem azonos az éghajlatváltozással) tükrözheti a belső szélsőségeinket, de ugyanakkor megmutathatja a mélyebb, gyökeresebb változás szükségességét. 

Nyilvánvalóan az élő környezettel való kapcsolatunkban nagyon fontos lenne a környezettudatosság, a kevesebb energiafelhasználás, takarékosabb, szerényebb élet, nagyobb alázat az őselemek, a kozmikus rend iránt, az új energiaforrások használata (és nem egészen csak azokét, amikről most a közvélemény ismer), azonban mindez szintén lélektani, személyiségváltozásokat kíván meg, hogy meg tudjuk valósítani, és képesek legyünk élni, adott esetben túlélni.

Igen fontos szerepe lesz és lehet a jövőben, véleményem szerint a szellemi, szeretet alapokon szerveződő közösségeknek, a párkapcsolatokban, a családokban az intimitás építésnek. S egyáltalán egy olyan értékrendnek a személyes életünkben, ami sokkal inkább az ember lényegéhez, a kozmikus isteni törvényekhez igazodik, vagyis a szeretet, a nem ártás és a tudatosság egyetemes összefüggéseihez. Azt gondolom, hogy a külvilágban megnyilvánuló bármilyen nehézség, legyen az gazdasági, társadalmi, ökológiai, éghajlati, időjárási, természeti, mindezeket tükrözi, mindennek a tudatosba emelésében segít, jelez, és amit nem csinálunk meg önként és belül, kívülről mintegy elintézi, hogy valamennyit ebből megvalósítsunk.

Úgy is mondhatnánk, hogy ez a Föld immunrendszerének a védekezése kicsit más síkon pedig a kívül megélt ráébredés ami által inspiráljuk magunkat. Ugyancsak fontosnak tartom az emberi kapcsolatok tisztázását, a minél nagyobb őszinteséget, a rendezetlen viszonyok elrendezését a következő időszakban. S bizony érdemes elgondolkodnunk a régi és az új rend egymásnak feszülése kapcsán arról az örökzöld igazságról, hogy "nincs új a nap alatt", így a mai modernizmusban a dolgokat, amik a végső valósághoz vezetnek, nem kell újra kitalálni, föltalálni, egész egyszerűen csak ráébredni lehet és érdemes.

Természetesen az ősi, szakrális, szellemi tanításokat fontos aktualizálni, a jelen szituációba beemelni, hogyha valóban hiszünk, akkor meg is éljük és gyakoroljuk, de a megújulásnak, azt gondolom, formailag a használhatóság érdekében szükséges megtörténnie, s nem pedig tartalmilag. Gondoljunk csak arra, lehetne-e igazabb tanítást létrehoznunk bármilyen külső agyalmányból, mint Krisztus vagy Buddha, a jógaszutrák stb. tanítása, üzenete.

Ezért fontosnak tartom a tiszta ősforrásokhoz, hagyományokhoz, tradíciókhoz való építő visszatekintést úgy, hogy azáltal a jelenünket teremtsük, az idő- és emberszerűségnek megfelelően újjá.

Ehhez kívánok szeretetet, tudatosságot, éberséget, belső, lelki, fizikai erőt és egészséget minden kedves olvasónak, útkeresőnek, embertársamnak.

2010. július 8.